Close

Módosult a szakképzési törvény

Módosul a szakképzési törvény, az Országgyűlés keddi döntése értelmében már a kilencedik évfolyamtól lehetővé válik tanulószerződés megkötése a gyakorlati képzésekre.

A változtatásokat 230 igen, 85 nem és 2 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá a képviselők.

A Matolcsy György gazdasági miniszter által beterjesztett módosítás célja, hogy a foglalkoztathatóság közép- és hosszú távon javuljon.

A képviselők hosszas vita után végül azt a kormány által zárószavazás előtti módosításként benyújtott változatot fogadták el, amely szerint a szakiskolai képzésben valamennyi évfolyamon együttesen rendelkezésre álló időkeret harminchárom százaléka a Nemzeti alaptantervben meghatározottak átadására álljon rendelkezésre.

Emellett szakképzési kerettantervet a szakiskolai képzésben szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá az iskolai tanműhelyben folyó vagy a gazdálkodó szervezetnél szervezhető szakmai gyakorlati képzésre adnak ki.     

A változások értelmében a szakiskolai képzésben a gyakorlati képzésre lehetővé válik már a kilencedik évfolyamtól a tanulószerződés megkötése, amivel a duális képzés további kiterjesztése valósulhat meg. A kilencedik évfolyamon a szakmai gyakorlati képzést – az összefüggő szakmai gyakorlat kivételével – szakképző iskolában vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében kell megszervezni. A módosítások értelmében a tanulószerződés megkötésének már nem feltétele a szintvizsga letétele.

A területileg illetékes gazdasági kamara a szakképző iskolával együttműködve ellátja a szintvizsga szervezését, továbbá a honlapján közzéteszi a szintvizsga feladatbankot.

A szakképesítésért felelős miniszter az e törvény szerint meghatározott tartalmú szakmai és vizsgakövetelményeket, továbbá a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az e törvény szerint meghatározott szakképzési kerettanterveket legkésőbb 2012.december 31-ig adja ki.

A változtatások többsége 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top