A mugellói tesztek után ismét felbőgtek a motorok Barcelonában, ahová a csapatok új reményekkel érkeztek, bízva a fejlesztőcsomagok sikereiben. A McLaren és a Ferrari is jó formát mutatott az időmérőn, ám Hamiltont megbüntették, ezért a Williams-es Maldonado indulhatott az élről, mögüle a kétszeres világbajnok Fernando Alonso rajtolhatott. A verseny izgalmasan indult, Alonso és Maldonado küzdelme folyt az élen, Hamilton is előrébb jött, Massa jól rajtolt, Schumacher pedig saját hibájából esett ki. Maldonado végül megszerezte a győzelmet, Alonso és Räikkönen állhatott még fel a dobogóra.
Az utolsó körökben a venezuelai tartani tudta Alonsot, Räikkönen viszont kis híján utolérte őket. A finn pilótának nagyjából egy körre lett volna még szüksége, hogy megelőzze a gumikkal küszködő spanyolt, végül ez nem sikerült és a kétszeres világbajnok örülhetett a második helynek. Az első venezuelai Forma1-futamgyőztes Maldonado kitűnő hétvégén van túl a Williams-el, de ami még nagyobb meglepetés, hogy 29 év után ismételte magát a száguldó cirkusz történelme, hiszen akkor fordult elő utoljára, hogy mind az öt futamon más pilóta nyert. Alonso és Vettel 61 ponttal állnak a ponttáblázat élén, őket nyolc pont lemaradással Hamilton követi, de Räikkönen 49 pontja is bíztató. Remek az idény, két hét múlva pedig Monaco következik, ahol szintén minden előfordulhat.
42. SPANYOL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY
1. Pastor Maldonado Williams-Renault
2. Fernando Alonso Ferrari
3. Kimi Räikkönen Lotus-Renault
4. Romain Grosjean Lotus-Renault
5. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
7. Nico Rosberg Mercedes
8. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
9. Jenson Button McLaren-Mercedes
10. Nico Hülkenberg Force India Mercedes
