Close

Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP jelöltje

Benyújtotta a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője hétfőn a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket.

Lázár János és Harrach Péter újságíróknak elmondta, a külföldön tartózkodó Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszteren kívül minden kormánypárti képviselő aláírta a fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnökké jelölését.
  
A Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a házbizottság péntek reggel dönt a május 2-i államfőválasztás lebonyolításáról. A házelnöki jogokat gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek arra tettek javaslatot, hogy ha a szavazás első fordulója „véletlenül nem sikerülne”, akkor a második kört még aznap, közvetlenül az első után tartsák meg.
   
Arra a kérdésre, hogy a titkos szavazáson frakciófegyelem lesz-e, vagy egyéni döntésre bízzák, Lázár János azt válaszolta, hogy „a frakciók mindig fegyelmezettek a Fidesz és a KDNP esetében”.
  
Jelezte továbbá, hogy az előzetes egyeztetések szerint a képviselőcsoport mégsem hallgatja majd meg Áder Jánost. „Mi jól ismerjük Áder Jánost, ha jól értettem az ellenzéki frakciók megnyilatkozásait, ők pedig nem tartanak igényt” a meghallgatására – magyarázta.
  
Harrach Péter azt mondta, „a KDNP minden képviselője aláírta az ívet, hiszen frakciószövetségben dolgozunk, és közös volt a döntésünk”.
  
Arra a felvetésre, mit reagálnak arra, hogy az MSZP és az LMP távol marad a jelölési folyamattól, Lázár János kifejtette: a Házhoz, az országhoz és a magyar néphez méltatlan eljárásnak tartja, hogy az MSZP és az LMP távolmaradással és az elnökválasztás bojkottjával tüntet. „A Fidesz és a KDNP tiszteletben tartotta Szili Katalin jelölését is annak idején, és tiszteletben tartottuk Balogh András jelölését is, aki az MSZP egyik vezetője” – mondta, hozzátéve, hogy egy jelölt személyének a tiszteletben tartása a minimum a nemzeti egység érdekében. Harrach Péter megjegyezte, a távolmaradás nem változtat az eredményen, viszont minősíti a távolmaradókat.
   
Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy az előző államfővel, Schmitt Pállal ellentétben Áder János küld majd vissza törvényeket a parlamentnek, Lázár János azt felelte: „azt gondolom, hogy Áder János minden jó törvényt alá fog írni, és minden rossz törvényt vissza fog küldeni a Háznak”.
  
A sajtótájékoztatón az estleges kormányzati szerepvállalásával kapcsolatos híreket a Fidesz frakcióvezetője nem kívánta kommentálni, azt mondta, találgatásokba nem bonyolódik.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top