Close

A Kossuth Kiadó az Év kiadója

A Kossuth Kiadó nyerte el az Év kiadója, a Libri Allee könyváruház az Év fővárosi könyvesboltja, a soproni Cédrus könyvesbolt pedig az Év vidéki könyvesboltja címet a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnapi zárónapján, mikor átadták az Év hangoskönyve, az Év hangja, valamint a Budai-díjakat is.

Barna Imre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a díjazottak bejelentése előtt felidézte, a Év kiadója és az Év könyvesboltja elismeréseket tizenkét évvel ezelőtt alapította az MKKE. A díjak sorsa hagyományosan nem külső szempontok alapján, hanem a szakmai szereplők szavazatai alapján dől el – hangsúlyozta.

Mint az MKKE elnöke megjegyezte, az Év kiadója díj kapcsán többek között a kitüntetni kívánt könyves cég szakmai súlyát, innovativitását, a kereskedőkkel való kapcsolatait, köteteinek tartalmi, esztétikai megjelenését vették figyelembe a szavazók, akiktől 31 kiadóra érkeztek be voksok.

Az Év kiadója 2012-ben a Kossuth Kiadó lett, a második helyezést a Magvető Kiadó nyerte el, míg a harmadik az Agave Könyvek Kft. lett.

A könyvesboltok versenyének szempontjai többek között az áruválaszték összetétele, a partnerek, vásárlók kiszolgálásának színvonala, az alkalmazottak felkészültsége, a bolt rendezvényei voltak.

Az Év vidéki könyvesboltja kategóriában 39 jelölés érkezett, a címet a soproni Cédrus könyvesbolt nyerte el. A második helyen az esztergomi Babits Mihály könyvesbolt végzett, míg a harmadik helyezést a váci Líra könyvesház érdemelte ki.

Az Év fővárosi könyvesboltja kategóriában 30 üzletre érkezett szavazat, a cím birtokosa idén a Libri Allee könyváruház lehet. Második az Írók Boltja lett, a harmadik helyen pedig az Alexandra Párizsi nagyáruház végzett.

Mint Mojzer Márta szervező az MTI-nek elmondta, a szintén vasárnap átadott Év hangoskönyve díjat a közönségszavazás alapján Weöres Sándor: A teljesség felé című verseskötete (Kossuth-Mojzer Kiadó) nyerte Rátóti Zoltán tolmácsolásában.

Szintén a közönség döntött az első alkalommal átadott Év hangja díjról, melyet Mácsai Pál érdemelt ki.   

Vasárnap adták át a II. kerületi önkormányzat által alapított Budai-díjakat is. Mint Ötvös Zoltán, az önkormányzat művészeti osztályának vezetője közölte, a díjakkal az oktatásban hasznosítható, nagyszerű könyvkiadói teljesítményeket kívánják elismerni. A Budai-díjakról ebben az esztendőben is a Móricz Zsigmond Gimnázium szaktanáraiból álló grémium döntött.   

A Budai-díj oktatást-nevelést legjobban segítő könyv kategóriáját a Duna International Kiadó Magyar királynék és nagyasszonyok című sorozata nyerte el, míg az oktatást-nevelést legjobban segítő társasjáték kategóriában a zsűri a Helikon Kiadó Ki kicsoda? bibliaismereti társasjátékát ítélte a legjobbnak.

Osváth László, a zsűri elnöke elmondta: tapasztalatai szerint mind nagyobb probléma, hogy a diákok egyre kevesebbet olvasnak, gyakran még a kötelező minimumot sem, ezért különösen nagy a jelentősége az őket is vonzó kiadványoknak.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top