Close

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – Föld napja 2012

Április végén világszerte bolygónkat ünneplik, egyúttal figyelmeztetve a környezetvédelem fontosságára. Programok, célok és könyvajánló – előzetes az idei Föld napjáról.

A tejnek, a pi számnak, sőt a méheknek és a törülközőnek is van már napja, ezért sokan komolytalannak ítélik az ilyen alkalmakat. Ha mást nem is ünnepelnénk, a Föld napjára valóban érdemes odafigyelni, hiszen mindannyiunk jövőjét veszi górcső alá, és világszerte érezteti hatását. Első alkalommal – civil kezdeményezésre – 1970-ben szervezték meg az Egyesült Államokban, már ekkor 25 millió amerikait mozgatott meg, később pedig ennek hatására hozták létre az amerikai Környezetvédelmi Minisztériumot. A Föld napjához mára több mint százötven ország csatlakozott, felismerve, hogy világméretű problémákra hívja föl az emberek figyelmét. Magyarországon 1990 óta szól bolygónkról minden április 22-dike.

A Föld napja mozgalom jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” A rendezvény önszerveződő, így mindenki a helyi problémákra kereshet megoldásokat. Mára szinte valamennyi hazai oktatási intézmény, önkormányzat, nemzeti park, civil szervezet és jó néhány vállalat is megszervezi, vagy csatlakozik valamelyik országos, illetve közelben lévő nyílt rendezvényhez. A Föld Napja Alapítvány részvételével a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a II. kerületi Önkormányzat családi napján természetismereti és ügyességi vetélkedő, állatbemutató, Gryllus Vilmos koncert, kézműves foglalkozás és komposztálási bemutató is lesz, de zöldszervezetek is bemutatkoznak a nagyérdeműnek a Pálvölgyi-barlang kőfejtőjében. A Critical Mass kerékpáros felvonulás is – hagyományosan – ezen a napon tekereg. Április 22-én tehát újra ellepik többek között Budapestet, Egert, Miskolcot, Békéscsabát, Pécset és Sopront a kerékpár-barát városért demonstráló biciklisták. A fővárosban – részben e felvonulásnak köszönhetően – évente duplázódik a két keréken közlekedők száma. Lesz Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, Föld hete a Természettudományi Múzeumban, filmklub, túra, szemétgyűjtés, előadás, kiállítás, de végezhetünk zseblabor-vizsgálatot a Feneketlen-tó vizéből, a „Zöld Tömb – élhetőbb panel” tavaszi kampánynap keretein belül pedig megtudhatjuk, hogyan tegyük élhetőbbé lakókörnyezetünket.

Az idei Föld napja akciónak főtémája az olajalapú társadalom hanyatlása és a klímaváltozás. Egy-két évtizeden belül véget ér világunk „olajozott működése”, ám tudatos használattal mi is lassíthatjuk energiakészleteink fogyását. A megújuló energia világméretű alkalmazása egyelőre nem elérhető, viszont a szén-dioxid-kibocsátás harmadáért a háztartások felelősek, ezért magánemberként mi is sokat tehetünk a szennyezés csökkentéséért.

Aki ehhez aktívan szeretne hozzájárulni, érdemes megszereznie a Föld Napja Alapítvány egyik legújabb kiadványát, a 7köznapi kalauzt. A kötetben számos javaslat, ötlet, tény és tanács segít eldönteni, mit tehetünk nap mint nap egészségünk és környezetünk védelmében. Amennyiben mérete és vastagsága megengedné, nevezhetnénk akár kézikönyvnek is, hiszen állandó segítségünkre lehet otthon vagy akár házon kívül. Alkalmazkodásra tanít és megoldásokat kínál problémáinkra úgy, hogy javuljon életünk minősége, kiadásaink viszont csökkenjenek. Nem túl nagy fáradság egy kertes házban komposztálni, vagy drága vegyszerek helyett természetes anyagokat használni a háztartásban, ezek hogyanjában is segít a kiadvány, de abban is, miként tehetjük környezetünket barátságossá, környezetkímélőbbé. Háztartásunkban a megvásárolt termékekkel és a szolgáltatásokkal ugyanis rengeteg energiát, vizet fogyasztunk, a szerzők ennek csökkentésének lehetőségeire is felhívják a figyelmet. Sokan nem tudják, milyen vegyszerekkel termesztették és mitől maradt friss az az áru, amit megeszünk. A kötet szerint egészségünk és környezetünk is bánja, ha ezekről nem veszünk tudomást, így erről is tájékoztat. Ezen kívül megtudhatjuk azt is, mi az a tízezer vegyi anyag, mellyel szervezetünk szinte minden nap találkozik, és hogy hogyan vehetjük fel velük a harcot.

Részletek: www.fna.hu

Mozer Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top