Close

Folytatódik a Schmitt-sztori

Nem mondott le az államfő. A szombati nap így is róla szólhat.

A nap folyamán ugyanis lemondhatunk Schmitt Pálról. Tüntetést szerveznek az „Én lemondok Schmitt Pálról” facebook-csoport tagjai. Délután 3 órakor találkoznak a budapesti Deák téren, hogy együtt vigyék fel a Sándor-palotához a lemondást, hogy SP-nek csak alá kelljen írnia. Mint írják az elnök beteljesítette küldetését, megtestesíti a nemzet egységét: egy ország röhög rajta és/vagy sír miatta. Ezzel szemben a Fidesz vezetése szombaton megismételte:  az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök személye sérthetetlen, „mi ehhez tartjuk magunkat” – mondta Selmeczi Gabriella.

A pénteki nap úgy ért véget, hogy hajnalban kiengedték az első, pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt. Az illetőt négy társával együtt közlekedési szabálysértéssel gyanúsították meg. A védőjük Schiffer András lesz.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) is kiakadt a tegnapi események miatt, mivel a Demokratikus Koalíció azzal vádolta meg őket, hogy Orbán magánhadseregeként működnek, akik a visszaélnek hatalmukkal. Szombati nyilatkozatukban közölték: sosem fognak fellépni törvénytisztelő polgárokkal szemben, amúgy pedig nem feladatauk a közterületi rendezvények biztosítása sem.

A parlamenti ellenzéki pártok tegnap este vérmérsékletük szerint reagáltak a váratlan/várható le nem mondásra. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál nem mondott le, és maradásával „tovább alázza Magyarországot.” Molnár Csaba alelnök közleményében úgy fogalmazott: „a csaló tolvajnak kötelessége lett volna lemondani”, a maradás, és annak „arcpirító” indoklása tovább taszítja az országot a politikai válságba.

„Schmitt Pál D-209-es és Gyurcsány nyomdokain” – közölte a Jobbik. A párt szerint az államfő sárba tiporta tisztsége méltóságát. Vona Gábor szerint pártját „hidegzuhanyként érte a köztársasági elnök megátalkodottsága. A pártelnök szerint  Orbán Viktor kiengedte Schmitt Pál szellemét a palackból, amellyel már láthatóan nem tud mit kezdeni. Az elnök hivatalban maradása „egyértelműen Orbán Viktor szégyene”.

Az LMP szóvivője azt mondta szégyen, hogy a Sándor-palota kelljen követelni „a nyilvánvalót”. Azt, hogy „a bukott elnök” mondjon le. A történet nem Schmitt Pálról szól, hanem Orbán Viktorról „aki őt hivatalába helyezte és ott tartja minden határon túl”, miközben a morális lék, amit az ország kapott, egyre nagyobb lesz minden nappal, amit Schmitt Pál hivatalában tölt – tette hozzá Heltai László.

Közben az Anonymous hackercsoport akcióba lépett a Schmitt-interjú után. Az Anonymous Operation Hungary oldalán magyar nyelven jelent meg az üzenet, amelyben azt írták, „szerezz magadnak doktori cimet copy-paste-zd be ezt az üzenetet ma este minden forumra ahová elérsz, támogassuk azt a maréknyi csapatot a sotéban, és Palika oldalát küldjük pihenni”. Az üzenet instrukciókat is ad a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) oldala elleni, este tíz órától kezdődő támadáshoz.

A pénteki este tehát nem mondott le az államfő. Bár ezt konkrétan nem fogalmazta meg, azt viszont kijelentette, hogy kiáll az igazáért, és új, PhD-dolgozatot ír, így fogja bebizonyítani, hogy képes megszerezni a doktori címet. Akik az elmúlt napok minden pillanatára kíváncsiak ide kattintsanak.

Forrás: hir24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top