Close

Hová vigyem a gyereket, ha nincs hely a bölcsiben?

A túlterhelt és egyre drágább állami bölcsődék alternatívájaként egyre több új lehetőség van. A színvonal általában magasabb, a szülőknek azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A családi napközitől a bébiszitterekig – bölcsikörkép.

A most négyéves Sárát nem vették fel állami bölcsődébe Soroksáron, mivel anyukája a kistestvérrel otthon volt, szociális alapon pedig úgy ítélték meg, nem szorultak rá, így a 70 jelentkezőből másik 30 gyereket választottak ki. Most egy családi napközibe jár, heti két alkalommal, reggeltől délutánig. Sára 5-6 fős, vegyes korosztályú csoportban tölti ezeket a napokat egy családi házból átalakított intézményben, két egykori óvónő felügyelete mellett. A szülei napi 3000 forintot fizetnek ezért, ám az árban már az ebéd is benne van.

A kormány döntése értelmébenugyanis már az állami bölcsődék jó részében is úgynevezett személyi térítési díjat állapíthat meg a fenntartó, azaz a szülőknek fizetniük kell az ellátásért. Ennek összege az egy főre eső nettó jövedelem 25 százaléka, ami havi több tízezer forintot jelent. Ráadásul Magyarország 3150 települése közül 273 helyen van bölcsőde, összesen  körülbelül 28 ezer bölcsisnek, az ilyen korú gyermekek mindössze kilenc százalékának jut állami hely. Így még az sem lehet biztos abban, hogy gyermeke bekerül egy intézménybe, ha már évekkel korábban – akár már terhesen – jelezte igényét.

Ha tehát egy anyuka még a gyermek három éves kora előtt vissza szeretne menni dolgozni, nagymama vagy más családi segítség pedig nem áll rendelkezésre, más megoldás után kell néznie. Egy biztos: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Havi 48 ezer, havi 70

A 21 hónapos Peti egy főváros közeli településen nem tudott állami bölcsődébe bekerülni, így szülei többnyelvű, úgynevezett montessori bölcsibe íratták ősztől, heti három alkalomra, napközi jelleggel. „A módszer és alapelvek is nagyon szimpatikusak, a dadusok is helyesek, és a hely is, ahol természetesen voltunk kétszer is terepszemlén” – mondta Peti anyukája. Az ára nem olcsó, mert a heti három alkalom kerül majd havi 48 ezer forintba, az étkezésért pedig külön kell fizetni.

Budapest II. kerületében egy alapítványi bölcsődében havi 70 ezerért vigyáznak a gyerekekre, ám ebben sincs még benne az ebéd. A 9-10 fős csoportokban nagyjából azonos korú gyermekek vannak, és délelőtt és délután is 2-2 felnőtt vigyáz rájuk.

Rugalmasság, gyerekszeretet

Dabason nincs állami fenntartású bölcsőde, itt szervezett családi napközi-hálózatot Gémesi Andrea. Mint a Starfish Gyermekakadémia Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, nagy az érdeklődés a szolgáltatás iránt, a szupermarket-dolgozótól a milliomosokig sok család választja őket. „Elvileg 14 hetes kortól fogadunk kicsiket, de egyéves kor alatt nem szokták napközibe adni a gyerekeket. Hétfős csoportok vannak, két felügyelővel, ami lényegesen kevesebb, mint az állami intézményekben, ahol egy gondozóra 12 gyerek jut” – mondta Gémesi Andrea. Hozzátette: minden csoport létrehozásakor szakmai programot kell írniuk, és csak az ennek megfelelő (pl. csak 3 év alatti) gyerekek kerülnek egy közösségbe. Mivel fontos a családias hangulat, a gyerekek és a szülők is szeretik ezt a megoldást. Anyagilag ugyanakkor nem kis terhet ró ez a családokra.

Mint Gémesi Andrea elmondta, a térítési díjak településenként változóak és attól is függnek, hogy a napközi egyesületi, alapítványi, nonprofit, vagy vállalkozási formában működnek-e. Utóbbi esetben ugyanis nem jár állami normatíva. Aki viszont ezt igénybe tudja venni, általában 40 és 80 ezer forint közötti havi összegért veszi be a gyerekeket. Ebben az árban viszont napi négyszeri étkezés is benne van. Gémesi Andrea intézményeiben 45 ezer forint a havi díj, az önkormányzat azonban a rászoruló családoknak támogatást is nyújt.

„Mi reggel 7-től délután 5-ig tartunk nyitva, de igény szerint tartunk ügyeletet is. Rugalmasak vagyunk, a célunk az, hogy a szülő úgy érezze, egy családba adja a gyerekét. Mi csak állandó gyerekeket vállalunk, alkalmankénti megőrzést nem, pont azért, hogy kialakuljon a kötődés. Sajátunkként szeretjük ezeket a kicsiket” – fogalmazott Gimesi Andrea.

A családi napközi és a magán bölcsőde között egyébként különbség van, a szabályozás utóbbinál sokkal szigorúbb (például kell saját orvost és mosószobát biztosítaniuk, míg az előbbieknél nem). Családi napköziben nem elvárás a főiskolai végzettség, sőt még az érettségi nem. Egy akkreditált tanfolyamot viszont kötelezően el kell végezni.

Bébiszitter – rugalmas, de drága és rizikós megoldás

A két és féléves Blanka szülei mindketten estig dolgoznak, nagyszülei pedig vidéken laknak, így bár egy magánbölcsődébe már másfél évesen bekerült, nehéz volt a délutáni felügyeletét megoldani. Anyukája hirdetés alapján több bébiszitter-jelentkező körül választott ki egy 50 év körüli, tapasztalt hölgyet. Nincs fix időpontjuk, általában előző nap szólnak neki, ha szükség van rá pár órára. 1500 forintos óradíjjal dolgozik, igaz, ezért apróbb házimunkákat is elvégez, amikor a kislány alszik.

Van azonban rossz példa is. „Amikor Dávid egyéves lett, lehetőségem nyílt a 4 órás munkámat 8 órásra visszaállítani, amivel éltem is. Mivel előtte nem jelentkeztünk bölcsődébe, a vesztesek magabiztosságával hívtam sorba a kerületi intézményeket, hátha van olyan hely, ahonnan egy gyerek esetleg visszalépett, de sajnos, nem jártam szerencsével. A szeptemberi várólistára viszont több helyen is sikerült bejelentkezni. Mivel a nagymamák nem tudták teljesen kitölteni a heti öt napot, ezért babysitterre volt szükség. Több elrettentő jelentkező után egy normális, kedvesnek tűnő lány is jelentkezett, akit fel is vettük. Az első gond akkor volt, amikor kérdés és engedély nélkül elkezdte használni a laptopomat. Ezután laptop be a táskába,az pedig a ruhászszekrénybe. Az utolsó csepp az volt, amikor a gyerek üvöltött, a gyerekszoba polcán levágott sajtdarabot találtam, és kiderült: a kisfiam húsvéti csokitojását, valamint apuka szotyiját is megette. Szererncsére a tanév vége felé jártunk, így édesanyám, aki tanár, már az osztályok kifutásával állandóra bevállalta a gyermeket” – meséli kalandját a most hároméves Dávid anyukája.

A bébiszitterek óradíja egyébként nagyon széles spektrumon mozog. Fiatal egyetemisták már 800-1000 forintos tarifáért vállalnak gyermekfelügyeletet, de van, aki párszáz forinttal többet kér az esti műszakért, mint a nappaliért. Egyes családoknál előre megbeszélt időpontokra hívnak dadát, ilyenkor egy kialkudott – az időszak függvényében 60-70 ezer forintos – havi díjban állapodnak meg. Ennél is többe kerül, ha lényegében állandó felügyeletre alkalmaznak bébiszittert.

Munkahelyi napközi – ígéretes terv

A kormány munkahelyi napközik támogatásával segítené az anyukákat a munkaerőpiacra való visszatérésben. Nyolcmilliárd forintra lehet pályázni. A cél az, hogy a munkahelyeken a 3 éven aluli gyermekek számára rugalmas napközbeni gyermekellátást biztosító szolgáltatások működhessenek. Vállalatok, önkormányzatok és civil szervezetek egyaránt pályázhatnak május elseje és június elseje között. Egy pályázó maximum 50 millió forintot kaphat, egy férőhely létrehozására pedig legfeljebb 3 millió forint nyerhető el.

Forrás: hir24.hu
Fotók: Kummer János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top