Close

Átvette hivatalát az új német államfő

Átvette hivatalát hétfőn Joachim Gauck megválasztott német államfő a távozó szövetségi elnöktől.

A berlini Bellevue kastélyban működő államfői hivatalban Christian Wulff és Horst Seehofer, a februárban lemondott előző szövetségi elnök, illetve az utóbbi hetekben az államfői feladatokat a törvényhozás felsőházának (Bundesrat) elnökeként ideiglenesen ellátó bajor miniszterelnök fogadta Gauckot és élettársát, Daniela Schadtot.

Az első munkanap az átadással-átvétellel és a hivatal vezetésének személyi átalakításával, a legközelebbi munkatársak kinevezésével telt el. Az új államfő első lényegi döntése az lesz, hogy hová vezessen az első hivatalos útja. Gauck már vasárnap, megválasztását követően jelezte egy interjúban, hogy a legszívesebben Lengyelországba látogatna el. A berlini lengyel nagykövet ezt hétfőn üdvözölte, kiemelve, hogy a 72 éves egykori keletnémet polgárjogi harcos rendelkezik Lengyelország számára is sorsdöntő időkből származó élettapasztalattal. 
 
Gauckot vasárnap választotta meg államfőnek a szövetségi közgyűlés 80 százalékos többséggel. Ezzel úgynevezett megválasztott elnökké vált. Tisztségébe pénteken iktatják be, és akkor mondja majd el első, programadó beszédét. Azt azonban már a választás után elmondott rövid üdvözletében is jelezte, hogy államfőként törekszik majd a politikából való választópolgári kiábrándulás folyamatának feltartóztatására – a választópolgárok és a politika közti távolság csökkentésére -, illetve a soknemzetiségű német társadalomban zajló integrációs folyamatok előremozdítására és a szomszédos országokkal ápolt jó kapcsolatok továbbfejlesztésére.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top