Ritka látványosság, „fejtetőn” álló ház épül egy tiroli faluban – számolt be róla az osztrák tömegtájékoztatás. A ház nem csak fejjel lefelé, de kissé ferdén is áll, így úgy fest, mintha egy forgószél pottyantotta volna a földre a tiroli Terfensben.
Az egyelőre félkész épület kívül is és belül is úgy néz majd ki, mint egy teljesen átlagos lakóház. Az egyetlen furcsaság, hogy a teteje van alul és az alapzata felül. A berendezési tárgyak sem hiányozhatnak belőle, ezeket a plafonhoz – vagyis a padlóhoz – rögzítik.
A tervező két lengyel építész. Ők korábban Németországban és Lengyelországban is kiviteleztek már hasonló látványosságokat. Az építésre az alpesi falu önkormányzata adott nekik megbízást, azt remélve, hogy a tótágast álló házra a turisták is kíváncsiak lesznek. A házat belépődíj mellett lehet majd megtekinteni a májusra tervezett megnyitó után.
Forrás: mti
