Close

Évek óta selejtet árulnak a Tescóban?

Megdőlni látszik a Tesco azon állítása, miszerint csak egyedi esetekben fordulhat elő, hogy egy-egy bolt részlegvezetője „rossz utasítást ad”. A tescós húsmosási botrányt a Hír TV robbantotta ki a múlt héten.

A Magyar Nemzet birtokába kerültek belsős jegyzőkönyvek, melyekből kiderül, évek óta gyakorlat lehet a lejárt szavatosságú hús és egyéb termékek értékesítése a multinál, és erről maguk a dolgozók tettek bejelentést a Tescónál.

Egy 2010. márciusi, „Bizalmas” jelzésű meghallgatási jegyzőkönyvben számol be egy baromfit árusító eladó arról, hogy a hamarosan lejáró szavatosságú tálcás húst kibontották, hogy darabra és kilóra eladható termékként túladhassanak rajta. A dolgozó egyben azt is közli, ezt felsőbb vezetői utasításra tette, hogy kisebb legyen a veszteség.

 Az eladót ugyan figyelmeztetik a jegyzőkönyv szerint arra, hogy ez a vállalati szabályzattal ellentétes és hatóságilag tilos, az ügyben mégsem vontak senkit felelősségre.

 Egy tavaly júliusban kivizsgált dolgozói bejelentés szerint az egyik Tesco áruház maximum ötvenezer forintig selejtezhet zöldségosztályán, így a selejtezésre váró termékeket gyakran összekeverik a friss termékekkel.

 Ahogy azt megírtuk, a Magyar Érdekek Országos Szövetsége feljelentést tesz a tescós dolgozók panaszai alapján. A HírTV riportja után a hatóságok már a múlt hétvégén elkezdték az üzletek ellenőrzését. A HírTV stábja az akciós húspultnál az egyik Tesco áruházban azt tapasztalta, hogy több termék szavatossága a címke szerint vasárnap járt le, a csomagolás több helyen sérült, a hús pedig kilóg a tálcáról. Olyan terméket is találtak, amely a fólia alatt elszíneződött.

Forrás: mno

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top