Close

Az esztendő legnagyobb tragédiája – leégett Krasznahorka büszke vára

Szombat délután leégett Krasznahorka vára, csakúgy mint a kápolna és a környező erdő. A kiállítási tárgyak egy része is megsemmisült. Sérültek nincsenek, de a tűz miatt rendkívüli állapotot hirdettek a településen.

Szombat kora délután kigyulladt a krasznahorkai vár, egyelőre ismeretlen okból, teljesen beomlott a tetőszerkezet, ráadásul a dombra épített erőd környezete is tűz martalékává vált. A falak azonban szerencsére megmenekültek. A szlovák tűzoltók megfeszített erővel dolgoznak a tűz eloltásán, azonban este hét után még mindig füstben állt az építmény.

Az önkormányzat vezetője szerint nem véletlenül rendeltek el rendkívüli állapotot, hiszen átmenetileg nem lehet tudni, vajon szabotázs, vagy műszaki hiba okozta-e a tüzet. A polgármester elmondta, a várat a 13. század második felében építették, és már egyszer leégett, de akkor helyrehozták. Mint megtudtuk, Kassáról, Dobsináról és Szepsiről és még jó néhány városból érkeztek tűzoltók, körülbelül 1500-2000-en dolgoznak a lángok megfékezésén, illetve az eloltott részek hűtésén. Miként a környező terület, úgy a vár belső kápolnája is porrá égett.

Még mindig mentőautók állnak a leégett történelmi jelentőségű építmény tövében, portálunk információi szerint pedig négy vagy öt tűzoltót vittek kórházba füstmérgezés miatt. A kár felbecsülhetetlen, Krasznahorka büszke várának pusztulását Zdenko Trebula, Kassa megye önkormányzatának elnöke az idei esztendő legnagyobb tragédiájának nevezte. Annyit azonban hozzátett: amint lehetséges, azonnal megkezdik a helyreállítást.

Úgy tudjuk, hogy a látogatók közül senki sem sérült meg, ezt az állítást viszont a szlovák katasztrófavédelem tűzoltást irányíró vezetője nem tudta megerősíteni. A kassai kórházból szerzett információnk szerint a néhány tűzoltón kívül senkit nem vittek kórházba. Mint megtudtuk, éjszakára őket sem kellett benntartani, hazamehettek.

A szlovák állami tévé szerint a domb aljában játszó gyerekek gyújtották fel az avart, és ez terjedt át az épületre. Délután a szlovák hadsereg légiereje is bekacsolódott az oltásba, a levegőből locsolták a várat. Úgy tudjuk, az épületben régi robbanóanyagok is lehettek.

A károk felmérése napokon belül elkezdődik, ami akár eurómilliókra is rúghat. Amint lehetséges, a helyreállításhoz is hozzáfog a szlovák kormány, melyhez igyekszik majd uniós forrásokat is felhasználni.

Forrás: mno

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top