Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő a szombaton az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében arra szólította fel Márfi Gyula veszprémi katolikus érseket, hogy nevezze meg, a jelenleg is aktív bírák közül szerinte kik voltak a pártállami diktatúra kiszolgálói, kik vettek részt egyházellenes koncepciós perekben.
Mint írta, Márfi Gyulának azért kell ezt megtennie, mert ha igaz a korábbi, David Baernek, a Texasi Lutheránus Egyetem teológia- és filozófiaprofesszorának február 23-án írt levelében tett állítása, akkor ezek a bírák bűncselekményt követettek el. Ha ezt nem teszi meg az érsek, akkor pedig haladéktalanul kérjen bocsánatot a magyar bírói kartól – szólította fel az MSZP nevében.
A politikus emlékeztetett arra: az érsek levelében azt állította, hogy „a független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, úgynevezett koncepciós perekben.”
Bárándy Gergely kifejtette: konkrétumok közlése nélkül nem elfogadható, hogy egy tekintélyes egyházi vezető külföldön és belföldön ilyen állítással rombolja a magyar igazságszolgáltatás tekintélyét.
A Márfi Gyulához, továbbá Handó Tündéhez, az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez, Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez, Makai Lajoshoz, a Magyar Bírói Egyesület elnökéhez, valamint Erdő Péter bíboroshoz intézett nyílt levélben a szocialista politikus egyúttal arról érdeklődött a címzettektől, hogy mi a véleményük a veszprémi érsek idézett kijelentéséről.
Bárándy Gergely közölte: eddig arra vártak, „vajon a bírósági vezetők közül, a Katolikus Egyház vezetői közül, esetleg a Magyar Bírói Egyesülettől reagál-e valaki Márfi Gyula veszprémi érsek a bírákat érintő dehonesztáló megjegyzéseire”.
Elsősorban nem egy politikai pártnak kellene visszautasítani a bírói kart ért támadást, hanem saját vezetőiknek, „de ha a bírósági vezetők ezt nem tették meg, a bírák becsületének védelmében megtesszük mi” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
David Baer januárban az evangelikus.hu portálon írt nyílt levelében egyebek mellett azt írta, hogy a sok kétharmados törvény összeférhetetlen a demokrácia nyugati értelmezésével, és különösen aggasztónak nevezte az egyházügyi törvényt. Márfi Gyula az ugyanott közzétett válaszlevelében erre azt felelte, hogy Magyarországon nem sérül a vallásszabadság, és szükség volt az új egyházügyi törvény elfogadására.
A professzor levelében kiemelte: „az Orbán-kormány ma már messze túllépett azon a határon, amely Nyugaton politikailag elfogadható”. Megemlítette, hogy amikor a Fidesz másodszor került hatalomra, reménykedett, hogy „az ország újra egyensúlyba kerül”, de reményei dacára az Orbán-kormány intézkedéseit „először meglepetéssel, aztán kiábrándulással, és végül megdöbbenéssel” fogadta.
Márfi Gyula a teológus által megfogalmazottakra reagálva leszögezte: „Magyarországon ma mindenki olyan vallást gyakorol egyénileg is és közösségben is, amilyent akar”. A veszprémi érsek arról is írt, „a bíróság az elmúlt 20 évben meggyőzően bizonyította, hogy az egyházak nyilvántartásba vételére alkalmatlan.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt írta a David Baernek címzett, az MTI-hez kedden eljuttatott levelében: a Magyarországgal szemben megfogalmazott vádak nem elhanyagolható részben gazdasági érdeksérelmek vezette, politikai köntösben jelennek meg. Hozzátette: Magyarország ellen ideológiai és politikai támadás zajlik elsősorban az új alaptörvényben megnyilvánuló keresztény értékek miatt.
Forrás: mti
