Heinrich Rudolf Hertz (Hamburg, 1857. február 22. – Bonn, 1894. január 1.
Német fizikus. Építészmérnöknek tanult, de 1878-ban már az elismert fizikus, Helmholtz asszisztenseként dolgozott Berlinben. Főként gázkisüléssel foglalkozott. 1880-ban doktorált, disszertációjának címe: ,,Elektromágneses indukció forgó testekben”. 1882-ben megfigyelte, hogy a katódsugarak képesek a vékony fémfólián is áthatolni. 1886-ban nevezték ki a karlsruhei műszaki egyetem professzorának. Legnevezetesebbek azok a kísérletei, amelyekkel a Maxwell-elméletet akarta bebizonyítani. 1887-ben kimutatta az elektromágneses hullámok létét és azt, hogy a fényhullámokkal megegyezően viselkednek: visszaverődnek, törnek s polarizálhatóak. Tehát igazolta, hogy a fény is elektromágneses hullám, csak kisebb hullámhosszú. Még ebben az évben megfogalmazta a fényelektromos hatást. 1890-ben jelent meg ,,éber die Grundgleichungen der Elektrodynamik für ruhende Körper” című könyve, amely Európában elfogadtatta a Maxwell-elméletet. Felfedezte, hogy az elektromos kisülésekre az ultraibolyasugarak is hatnak. Az általa felfedezett hullámok, s az általa kifejlesztett rezonátorok és oszcillátorok váltak a híradástechnika fizikai alapjává.