Close

A szerbek a magyar riasztási rendszert tanulmányozták Budapesten

Az élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó uniós sürgősségi riasztási rendszerről (RASFF – Rapid Alert System for Food and Feed) tartott a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi szemináriumot, melyen a szerbiai illetékes hatóságok szakértői vettek részt.

Szerbia és Magyarország külügyminiszterei 2010-ben állapodtak meg arról, hogy hazánk támogatja déli szomszédunk európai uniós integrációját, ennek jegyében zajlott a budapesti képzés.
A belgrádi résztvevők megismerkedhettek a RASFF rendszerben érintett intézmények felépítésével, a rendszer gyakorlati működésével, valamint megtekintették a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal toxikológiai, és mikrobiológiai laboratóriumait is. Magyarországon az élelmiszerekre és takarmányra vonatkozó riasztási rendszer jól működik, Szerbiában azonban még csak körvonalazódik a modell megvalósítása. 
 
Az előadásokat a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), valamint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) vezetői és szakértői tartották a szerb Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Erdészeti, és Vízgazdálkodási Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, valamint az Állategészségügyi Tudományos Intézet munkatársainak.
A világ élelmiszerlánc-kockázati térképe átrendeződik, új kórokozók, új adalékanyagok és vegyszerek jelennek meg, ezért kiemelt a szerepe az ellenőrzési és riasztási rendszereknek. Emlékezetes eset volt hazánkban a fuzáriumos liszt, vagy a nyomokban antibiotikumot tartalmazó méz felfedezése. A RASFF-on keresztül 3400 riasztás érkezett Európából 2011-ben, ennek csupán 0,7 százalékánál volt érintett Magyarországon is forgalmazott termék. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top