Close

Aggódnak a közjegyzők miatt

A közjegyzők sem dolgozhatnak 70 éves korukig, s ez az első becslések szerint a jövő év végéig körülbelül 70-80 közjegyzőt érint – írja a Népszabadság, megjegyezve, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara most méri fel, hogy emiatt hány, állását elvesztő alkalmazottnak kell végkielégítést fizetni.

A lap keddi számában Tóth Ádám, a kamara elnöke azt nyilatkozta: jelenleg több mint 300-an működnek egyéni, illetve társas vállalkozás keretében. Az elnök a nyilatkozatban súlyos problémának nevezte azt is, hogy a nyugdíjba vonulók egy része banki kölcsönt vett fel irodafejlesztésre azzal a tudattal, hogy 70 éves koráig dolgozhat közjegyzőként.

A kamara szeretné elérni, hogy a jelenleg működő irodák és a munkatársak sorsát rendezzék. Ezért adatbázist hoznak létre, hogy a távozó és az új közjegyzők között legyen megfelelő információáramlás. Szerencsésnek tartaná a kamara, ha a közjegyzők helyettesei vennék át a praxist. Tóth Ádám tájékoztatása szerint a közjegyzői irodák egy része évek óta veszteséges, mert befagyott az ingatlanpiac, hitelt alig vesznek fel és céget sem alapítanak

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top