Close

Ledöntötték az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont

Lendvai Ildikó szerint a biztonságiak megsértették a demonstrációs jogot csütörtök reggel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán, mielőtt mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont. Az LMP továbbra is jogtalannak tartja a tüntetők elleni intézkedéseket.
Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő, aki Varju László független országgyűlési képviselővel, a Demokratikus Koalíció politikusával és Harangozó Tamás szocialista képviselővel érkezett a helyszínre, az MTI-nek elmondta: tárgyaltak Böröcz Istvánnal, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával és megnézték a papírokat, hogy milyen alapon történt a kerítés felhúzása.Lendvai Ildikó hozzátette: Böröcz István megmutatta a Millennium Média Kft.-nek, az ingatlan tulajdonosának, valamint a Strabag Zrt.-nek, az épület kezelőjének írt levelét, amelyben „kvázi felelősségre vonja őket” amiatt, hogy a biztonsági őrök nem lépnek fel kellő határozottsággal. A politikus közlése szerint a levélben a vezérigazgató azt írta, veszélyhelyzet áll fenn azáltal, hogy az éhségsztrájkolók, tiltakozók ott vannak a kapunál. Hozzátette: ez a levél felszólítja a Millennium Média Kft.-t és a Strabag Zrt.-t, hogy a biztonságiak állítsák helyre az eredeti állapotot, s békés és törvényes eszközökkel távolítsák el a jelenlévőket. Lendvai Ildikó elmondta, ők a vezérigazgatóval közölték: szerintük ez sérti a demonstrációs jogot. Hozzátette: azt a kérdést nem sikerült tisztázni, és arra Böröcz István és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese sem tudott választ adni, hogy ki állíttatta oda a kordont. A Strabag biztonsági emberei azt mondták nekik, hogy „a kerítést a tévé műszaki emberei húzták fel”- fűzte hozzá.

Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő elmondta, tájékozódott a helyszínen, és az az álláspontja, hogy az egyesülési jog és a dolgozók érdekérvényesítési joga megelőzi a polgári törvénykönyvben szereplő birtokjogot. A politikus azt mondta, hogy élni fognak az országgyűlési képviselők számára biztosított jogokkal, így „kérdéssel, interpellációval fordulnak a megfelelő hatóságokhoz”.

Forrás: mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top