A Kormány 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz, hogy legalább 500 hektár , feltehetően „zsebszerződéssel” érinttet természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet felvásároljon . A döntés tényleges és egyben szimbolikus lépés a zsebszerződések felszámolására – hangozz el ma délelőtt a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett a Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, és Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke.
A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium határozott célja, hogy védje, gyarapítsa az állami termőföld vagyont, megakadályozza a feltételezhetően jogellenes külföldi földhasználatot és tiltott tulajdonszerzést.
A törvényi szabályozás szerint a védett és védelemre tervezett természeti területeket 2015. végéig állami tulajdonba kell venni, tehát a kormányhatározat jelentősen segíti az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot feladat teljesítésében.
Az Igazgatóság a terület vagyonkezelőjeként hasznosítja az érintett földeket, így bérbe adhatja olyan helyi magyar vállalkozóknak, akik a természetvédelemmel összhangban gazdálkodnak. A döntéssel a Kormány a birtokpolitikai Irányelvekhez hűen támogatja a helyi kis és közepes vállalkozásokat, a családi gazdaságokat és segíti a vidéki foglalkoztatottság bővülését.
Az Őrségi Nemzeti Park területén 4600 hektár valószínűleg jogellenes szerződések segítségével külföldi állampolgárom használnak.
Az érvényes szabályok szerint kizárólag az Őrségi Nemzeti Park tehet vételi ajánlatot az érintett területekre vagy szerezhet tulajdont kisajátítással. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) ilyen törvényi lehetősége nincs, ezért a kormány a z NFA 2011-es állami földvásárlásra fordítható keretéből 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz. Az összeg felhasználásával legalább 500 hektárnyi termőföld kerül a Magyar állam tulajdonába és az NFA vagyoni körébe. A vagyonkezelési feladatokat az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága látja el.
A lépés egyértelmű jelzés az érintett külföldiek mind a magyar gazdák számára a kormányzati szándék komolyságáról.
