
Jóllehet még ma délutánra is terveztek megbeszéléseket, már reggel elutaztak Budapestről a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szakértői.
Három kulcskérdésben nem tudtak megállapodni a magyar kormányt képviselő tárgyalópartnerekkel – értesült több, egymástól független forrásból az Index.
Az egyik forrás szerint a nézeteltérés egyik alapvető oka a szerdán benyújtott MNB-törvénytervezettel kapcsolatos európai kifogások lehettek, de a nyugdíjállamosítás kiteljesítése csukhatta be végleg az ajtókat. Az viszont egyelőre nem világos, hogy inkább gazdaságpolitikai vagy jogi konfliktusok bizonyultak feloldhatatlannak.
Az Európai Bizottsággal egyébként is vannak vitái a kormánynak. Az új igazságügyi törvény, illetve az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszüntetése miatt az alapjogokért felelős biztos számos kérdést küldött hétfőn a kormánynak, azzal, hogy mára vár válaszokat.
Az IMF és az Európai Unió küldöttsége a héten informális látogatásra érkezett Budapestre, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövő évben induló tárgyalásokat és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.
