Close

PwC „Másokról szól” című társadalmi felelősségvállalási program

Idén első alkalommal került megszervezésre a PwC „Másokról szól” című pályázata a cég társadalmi felelősségvállalási (CSR) aktivitásainak keretében. A program célja az, hogy már az ötletek megszületésekor megismerje a még iskolapadban ülő hazai fiatalok véleményét a CSR elképzeléseikről és támogassa azok gyakorlati megvalósítását is.

„Egy éve nem gondoltam volna, hogy megvalósul az álmom. Nagyon örültem, amikor megláttam a PwC felhívását és írásba foglalhattam az engem már régóta foglalkoztató problémát, hogy felhívjam a figyelmet a valóban felelős pénzügyi kultúra fontosságára. Kíváncsian várom, hogy lássam már terveim eredményét is!” – nyilatkozta Márkus Gergely, a FAKT – egyetemisták a pénzügyi kultúráért című egyik nyertes pályázat készítője.

A Másokról szól című pályázat 2011 augusztusában indult útjára, melyet minden hazai egyetemen és főiskolán meghirdetett a PwC. A kezdeményezés fő célja az volt, hogy megtudja a fiatalok elképzeléseit, álmait arról, hogy milyen ötletet valósítanának meg a társadalmi felelősségvállalás területén, ha lehetőséget és eszközöket biztosítanának arra számukra. A PwC idén a diákokkal közösen mutatja meg, hogy a társadalmi felelősségvállalásról nem lehet elég korán elkezdeni beszélni és leginkább elgondolkozni azon, hogy mit is lehet aktívan tenni.

A pályázat során az ország egyetemi és főiskolai tanulói 3-5 fős csapatokban adhatták le pályázatukat környezet, társadalom, illetve egészséget érintő mini projektek terveinek formájában. Az első év sikerét bizonyítja az, hogy már első alkalommal hatalmas sikere volt a kezdeményezésnek. A határidőig összesen 150 diák észvételével 29 pályázat érkezett be ötletesebbnél ötletesebb tervekkel. A pályázókra közösségi oldalakon is lehetett szavazni.

A 2011. december 12-én megrendezett döntőbe 11 csapat jutott be. Ezek a diákcsapatok PwC mentorok segítségével készültek fel a döntő megmérettetésre, ahol bemutatták előadások formájában részletesen programjaikat a jelen lévő szakmai zsűrinek.

A zsűri tagjai:
Zsedényi Zsolt – Az E.ON Hungária pénzügyi igazgatója
Medvéné dr. Szabad Katalin – A Budapesti Gazdasági Főiskola rektor helyettese
Andrási Mónika – A Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Iroda Igazgatója és Kommunikációs Iroda vezetője
Kőszegi András – BrandTrend-cégvezető, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) CSR szakirány vezetője
Debre Krisztina – A Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda vezetője
Pálinger Katalin – A Magyar kézilabda 251 szeres válogatott kapusa,  jelenleg a Győri Audi ETO KC játékosa, olimpiai, világ és Európa bajnok
Radványi László – A PwC könyvvizsgálati osztályának vezető menedzsere, a PwC CSR tevékenységéért felelős csoportjának tagja , a „Másokról szól” program szponzora
Mészáros Balázs – A PwC könyvvizsgálati osztályának igazgatója, a PwC CSR tevékenységéért felelős csoportjának tagja

És a nyertes….

A december 12-án megrendezett döntőben végül a 11 pályázat közül összesen öt nyertes és egy közönségdíjas csapatot hirdettek ki. A nyertesek 2012 első félévében megvalósíthatják mini projektjeiket. A tervek megvalósulását mind költség, mind erőforrás, mind pedig szakmai oldalról a PwC támogatja.

A nyertes projektek:
•    Üzenet a jövőben
•    Irány az állatkert
•    Pillekővel a Föld napján
•    FAKT – egyetemisták a pénzügyi kultúráért
•    Bújj, bújj zöld ág!

Közönségdíj: Tegyük színesebbé a holnapot!

A Másról szól egy hosszú távú program kezdete, melynek a középpontjában a fiatalok bevonása és szemléletformálása áll. Éppen ezért az első évben tapasztalt nagy sikerre való tekintettel a PwC jövőre is beleépíti majd éves CSR programjába ezt a programot.

„A fiatalok egészen más szemmel és érzékenységgel közelítik meg a támogatandó problémákat kezdve az állatok- és a természet védelmét valamint a fenntarthatóságot, mint akár a vállalkozások. A Másokról szól program célja, hogy minél több egyetemistát és főiskolást megszólítson és mozgósítson, hiszen ők már aktívan tudnak tenni és dolgozni ezen a területen. Mi csak a teret és az eszközöket biztosítjuk számukra, hogy megvalósítsák terveiket. Ezek a fiatalok lesznek nagyrészt a jövő vállalatvezetői, így fontos, hogy minél előbb tudatosuljon bennük, hogy a környezetet, társadalmat és egészséget érintő témák szem előtt tartása elengedhetetlen a felelős vállalatvezetésben.” – összegezte Radványi László, a PwC Könyvvizsgálati osztályának vezető menedzsere, a PwC társadalmi felelősségvállalási csoportjának egyik tagja, a „Másokról szól” program szponzora.

A PwC-ről

A világ 158 országában jelenlévő PwC hálózat 169 ezer szakértője minőségi könyvvizsgálati, adó és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt, hozzásegítve ügyfeleit a számukra fontos értékek megteremtéséhez. Kérjük, ossza meg velünk gondolatait és tudjon meg többet cégünkről honlapunkon: www.pwc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top