A legendás Jel Színház alapítója, a Vajdaságból induló, majd Franciaországban nemzetközi hírnevet szerző Nagy József társulatával nemrégiben Budapesten vendégszerepelt. A táncos-koreográfus két produkcióját, a Megnevezhetetlen és a Cherry Brandy című előadást a Nemzeti Színházban láthatta a közönség. A darabokat a Café Budapest – Kortárs Művészeti Fesztivál keretében tűzték műsorra. A művészt a produkciók születéséről és jelenlegi munkáiról, terveiről kérdezte az MTI-Press.
A Cherry-Brandyvel Nagy József a 20. század egyik legnagyobb író-műfordítója, a varsói születésű orosz Oszip Mandelstam (1891-1938) munkássága előtt tiszteleg. Mint felfedte, a darab címe Mandelstam versében szerepel, akinek baráti köre Oroszországban, a sztálinista időkben ezt az italnevet a kényes témák jelzésére használta: ez bizonyos csínytevést, szembefordulást jelentett számukra. Erre utal az előadás befejező képében elhangzó költemény:
Én tenéked nyíltan, végleg
mondhatom:
rendbe’ semmi, cherry brandy,
angyalom!
Hol a hellénnek a szépség
fénylene,
tátog rám fekete mélység
szégyene.
(Baka József fordítása)
Az előadást a táncos-koreográfus úgy jellemezte, hogy az szembefordulás a mai világgal, amelyben élünk, és visszatekintés a Mandelstamékra kiszabott nagyon kemény sorsra. Szavai szerint a mai „csínytevés” számára az, hogy tiszta költői formát valósítson meg. – Egy tiszta, elsősorban költői, zenei, színpadi formát – akár egy oázist vagy egy szigetet – megalkotni, amelyben épp erről a költőiségről és a költői attitűd ellehetetlenítéséről beszélünk – fogalmazott. Hozzátette, hogy azért is választotta a címet, mert ma is jellemző, hogy édes, mázas elaltató világban élünk, ahol édesen manipulálják a tömegeket.
A darab politikai tartalmáról szólva elmondta, hogy az előadás elején elhangzó Mandelstam-költemény, a Dicsőség-harsogó jövendő századok „az első vers, amit bújtatva Sztálin elvtársról írt. Egy diktátorról írt vers, amiért – miután kibogozták, miről is szól – bebörtönözték, az életével fizetett. Tehát még művészi formába bújtatott kiállásért is az életével fizethetett valamikor az ember”.
Nagy József az előadásban a tőle megszokott módon vissza-visszatér az idő kérdésére, amely már első, az 1990-ben keletkezett Comedia Tempio művétől végigkísérte munkásságát egészen a 2008-as Sho-bo-gen-zoig. A Cherry Brandy 2010-ben az orleans-i nemzeti koreográfiai központ, a párizsi Théâtre de la Ville és a moszkvai Csehov Színház nemzetközi fesztiválja koprodukciójában született.
Sosem szakadt el otthonról
A koreográfus a végleges hazatérésére vonatkozó kérdésre válaszolva közölte, hogy továbbra is Franciaországban él, csak a nyári szünetben – vagy ha évadközben időt tud szakítani erre, akkor – dolgozik szülőhelyén, Magyarkanizsán, a Vajdaságban. Hangsúlyozta, hogy átmeneti időszakról van szó, arról, hogy a jelenlegi kétlakiságból a kiszűrhető pozitívumokat összekösse, a kétféle helyszín és helyzet segítse egymást: jelenleg ezt a periódust éli, a teljes hazatérés a későbbiekben történik meg.
– Mennyiben mások a szülőföldjén készített előadások? Például a Megnevezhetetlen Magyarkanizsán született.
– Igen, de megszülethetett volna bárhol. Bár még nem tudom lemérni, hiszen még mindig csiszoljuk ezt a darabot. Tudom, hogy Kanizsán csináltuk, és biztos, hogy valamilyen úton-módon a próbák alatt beleszívódik az a létélmény, amiben otthon vagyok. A közeg, a föld, a táj, az emberek, a városok.
Fontosnak tartotta megvilágítani, hogy valójában sosem szakadt el otthonról, onnan kapott inspirációt, így a hazatérés nem jelent majd nagy változást. Emellett továbbra is figyeli majd, mi történik a világban. – Számomra ez a kettő együtt élt, és együtt is fog élni – szögezte le, kiegészítve azzal, hogy az itthoni lét nem a színházi munkájára fog igazán hatást gyakorolni, hanem más emberi dimenziók megélésére számít.
– Min dolgozik épp, milyen előadásokat tervez?
– Nagyon érdekel a maszkokkal való játék, meg a bábszínház. Ez nem jelen váltást, de ezen a területen akarok kísérleteket végezni.
Arra a kérdésre, hogy mikor látható legközelebb Nagy József-mű Magyarországon, azt válaszolta, hogy a fesztiválon való fellépés után egyelőre nincs újabb felkérése, várja a meghívásokat. Három ország is követheti, segítheti munkáját. – A Vajdaság, Szerbia ahol hivatalosan élek, Magyarország, ahova kulturálisan tartozom és Franciaország: mint egy háromlábú szék, három ország felé vagyok elkötelezett – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a műsoron lévő darabjai mellett jó néhányat fel is akar újítani.
– Mostanában is sűrű a program, rengeteg a fellépés világszerte?
– Igen, igen, igen.
– A következő előadás, amelyet létrehoz, mi lesz?
– A legfrissebb, Megnevezhetetlen című produkció bemutatása után elkezdtem Magyarkanizsán egy műhelymunkát maszkokkal, ahol ezekkel az archaikus, alakoskodó, átváltozott figurákkal, ügyetlenül a népi színjátszás kategóriájába sorolható játékformával dolgozom. A munka alapját a különböző rítusok maradványai, ünnepek adják, amelyeket egy fotós barátommal Európa-szerte feltérképezünk, behatóbb ismerkedést indítottam be a ma még föllelhető figurákról, játékformákról.
– Tanításon nem gondolkodik?
– Nem tudok, nincs időm rá. A darabjaimon keresztül kell kibogozni a kívülállóknak, hogy min dolgozom, meg hogy hogyan.
– Esetleg egy-egy kurzust azért tarthatna az egyetemen…
– Az egy generációnak, egy csoportnak jelenthetne valamit, de ezt egyelőre nem tudom bevállalni. A pedagógia is teljes embert igényel. Nem szeretek úgymond vasárnapi festőként vállalkozni erre, aki csak úgy néha-néha, ha szabadideje engedi, foglalkozik kicsit ezzel. Nem kell nekem iskolában tanítani, másféleképpen is lehet: nyitott próbákat is tartottunk, fogadok diákokat Magyarkanizsán is, mikor ott dolgozunk.
– A magyarországi táncszínházat mennyire ismeri, milyen előadásokat látott?
– Az utóbbi időben nem látok szinte semmit, nincs alkalmam erre.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek a munkái fontosak számára, milyen izgalmas előadásokat lát a világot járva, a színházi alkotók közül Romeo Castelluccit említette.
Fölkeltette a világ érdeklődését
A Nagy József Regionális Kreatív Műhely és a belgrádi KIOSK Megnevezhetetlen című produkciójában az előadást rendező táncos-koreográfus mellett Anne-Sophie Lancelin lép színpadra. A 2011 júniusában bemutatott előadás születése alatt Paul Celan versei inspirálták a művészeket. A Megnevezhetetlent legközelebb november 27-én, a szabadkai Desiré Central Station fesztiválon (november 26.-december 2.) játsszák ismét a Kosztolányi Dezső Színházban.
2008-ban készült Sho-bo-gen-zo című műve, amelyet a japán buddhisták azonos nevű szent könyve inspirált, november elején Lipcsében, a Fiatal Világ Színháza elnevezésű fesztivál keretében mutatkozott be, majd a franciaországi Cahor színházában adják elő december 6-án.
A táncos-koreográfusról és előadásairól számos könyv jelent meg, nemrégiben adta ki a Vajdasági Színházi Múzeum Milan Madjarev belgrádi színházrendező és esztéta Nagy József mozgásszínháza című kötetét, amelyben az alkotó több évtizedes munkásságát foglalta össze.
A művész Magyarkanizsán született 1957-ben, Újvidéken (Novi Sad), majd a 70-es évek végétől Budapesten néprajzot, fuvolát és pantomimjátékot tanult. Ezután Párizsba ment, ahol Marcel Marceau-nál és Eugene Decraux-nál képezte tovább magát. 1986-ban alapította meg Párizsban nemzetközi mozgásszínházát, a JEL Színházat. 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsa címűt, amellyel fölkeltette a világ érdeklődését. A következő években olyan, immár színháztörténeti alkotásokat hozott létre, mint A rinocérosz hét bőre, A kormányzó halála, a Comedia tempio, az Orfeusz létrái, A vad anatómiája, a Woyzeck, a Habakuk kommentárok, a Virrasztók és a Filozófusok.
Számtalan olyan művet készített, amelyhez kortárs magyar zeneszerzők – köztük Szabados György – szerezték a zenét. A művészet és irodalom lovagja francia kitüntetést 2001-ben kapta meg, Magyarországon a Magyar Művészetért-díjat 2003-ban nyerte el. Az Avignoni Fesztivál művészeti igazgatója 2006-ban, és ugyanebben az évben megkapta a legrangosabb színházi elismerést, az Európai Színházi Díjat is. Érdemes művész 2011-ben lett.
1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ igazgatója, amelyet máig vezet. Rendszeresen hazajár szülővárosába, Magyarkanizsára, ahol 2006 decemberében megalapította a Nagy József Regionális Kreatív Műhelyt.
Pálffy Zsuzsa
Forrás:gpz/krp MTI