Close

Fővárosi Közgyűlés – Az év végéig az FKF Zrt. is a városüzemeltetési központhoz kerülhet

Az év végéig a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-t is a Budapesti Városüzemeltetési Központba (BVK) apportálhatják, erről szerdán 19 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A testület az idén júniusban döntött arról, hogy hat, százszázalékos fővárosi tulajdonú céget (annak üzletrészeit, részvényeit) – Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., Főkert Nonprofit Zrt.,  Főkétüsz Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft., Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. – apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központba.
György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes már akkor jelezte, hogy az FKF Zrt. is a BVK része lenne, a társaság szétválása után. A közterület-fenntartó ügyében október végén döntöttek a képviselők, így megkezdődött a közútfenntartási ágazat leválasztása.
A koncepció szerint a BVK által ellenőrzött társaságok közé tartozik majd a később létrehozandó Fővárosi Energiagazdálkodási Kft. is.
Az FKF Zrt.-t részvényeinek értékelése és auditálása után apportálják a Budapesti Városüzemeltetési Központba, a könyvvizsgálói feladatokkal a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.-t bízzák meg.
 
Forrás:bzsm/bám MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top