Javuló nemzetközi hangulatban a nyugat-európai tőzsdék mellett a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is emelkedhetnek az árfolyamok hétfőn a nyitásban.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt közölte az MTI-vel: tart a jókedv a világban és „talán a pénteki nap nálunk is azt jelentette, hogy hiába vagyunk mostanában az egyik leggyengébb piac a világon, azért akadhatnak itt is vevők”.
Hozzátette: hétfőn egyelőre folytatódni látszik a jó hangulat, így a BÉT-en is pluszos nyitás várható. Az elmúlt időszak árfolyamgyengülésére utalva megjegyezte: talán a héten lehet nagyobb emelkedés is, mert az biztos, hogy „van honnan”.
Az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek is óvatos emelkedéssel kezdhetik a hétfői kereskedést, miután a befektetők bizakodóak, hogy az új olasz és görög kormányok határozottabban lépnek fel az adósságválság ellen. A hangulat javulása tükröződik a legfontosabb ázsiai tőzsdeindexek hétfői, emelkedő zárásában is.
A múlt hét utolsó kereskedési napján hatalmas rali bontakozott ki a tőzsdéken, miután enyhültek az olasz adósságproblémával kapcsolatos félelmek. Zárás után érkezett azonban az a hír, hogy a Fitch Ratings megerősítette Magyarország adósbesorolását, azonban negatívra rontotta a besorolás kilátását, amely kissé ronthatja a hangulatot hétfőn a BÉT-en. Szombaton pedig a Standard & Poor’s vette negatív kihatású megfigyelés alá Magyarország devizában és forintban fennálló szuverén adósságának osztályzatait.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 715,17 pontos, 4,41 százalékos emelkedéssel, 16.931,50 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 18,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 900 forinttal, 5,59 százalékkal 17.000 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 205 forinttal, 7,14 százalékkal 3.075 forintra nőtt, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,37 százalékkal 517 forintra emelkedett, forgalma 313,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,40 százalékkal 36.300 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 7,1 milliárd forintot ért el.
Forrás:gte/gjé MTI

