Close

Rába – Az igazgatóság szerdán közli véleményét az MNV vételi ajánlatáról

A jövő szerdán teszi közzé a Rába Járműipari Nyrt. igazgatósága a véleményét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) részvényenként 815 forinton tett nyilvános vételi ajánlatáról – közölte a Rába a BÉT honlapján pénteken.
    A közlés szerint a Rába „haladéktalanul intézkedett” független pénzügyi tanácsadó megbízásáról azt követően, hogy kézhez vette az MNV nyilvános vételi ajánlatát. Ugyanakkor soron kívül összehívták az igazgatóságot az ajánlat véleményezésére.
    A Rába részvényeinek felvásárlása pénteken kezdődött meg és december 12-ig tart.  Az ajánlati ár 31 százalékkal magasabb az ajánlattételt megelőző legutolsó tőzsdei záróárnál.
    A részvények felvásárlásához még a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulása is szükséges.
    Az MNV korábban a nyilvános vételi ajánlatot azzal indokolta, hogy az állam ennek eredményeként érdemi befolyást szerezhet a járműipari társaságban, s a nemzeti vagyon egy stratégiai iparágban gyarapodhat.
    A magyar állam jelenleg összesen 16,15 százalékos befolyással rendelkezik a társaságban, míg a  Rába 7,68 százalék saját részvényt birtokol.
    Megállapodás született arról, hogy a 10,85 százalékos részvénypakettet birtokló malajziai DRB Hicom társaság is elfogadja a vételi ajánlatot, amelynek megfelelően a magyar állam – figyelembe véve a Rába 7,68 százaléknyi saját részvény hányadát – összesen 27 százalék tulajdoni hányadot és 29,25 százalék szavazati jogot biztosító befolyásra tesz szert a járműipari cégben. Az MNV a kibocsátási tájékoztató szerint elállhat a vételi ajánlattól, ha részesedése nem haladja meg az 50 százalékot.
    A kormány egy júliusi határozatában a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt forrásai terhére 13,4 milliárd forintot csoportosított át az MNV Zrt.-hez az állami vagyon gyarapítása érdekében – emlékeztet a közlemény. A várható összes felmerülő költséget ez a keret teljes

 egészében fedezi. A vagyonkezelő az ajánlat fedezetének meglétéről és teljes körű felhasználhatóságáról a törvényi előírásoknak megfelelően a Magyar Államkincstár és az MNV Zrt. vezérigazgatója által kiállított igazolást nyújtott be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez.
 
Forrás:eev/gry MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top