Close

OGY – Kamatplafonról és a thm maximálásáról dönthet ma a Ház

A felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg ma az Országgyűlés.
    A felszámítható kamatok és a thm mértékének korlátozását a parlament gazdasági bizottsága javasolta. Az indítványról csak a Házszabálytól eltérve dönthetnek ma a képviselők, de az ehhez szükséges négyötödös többség a devizahiteleseket segítő intézkedések esetében eddig kivétel nélkül megvolt a parlamentben.
    A törvényjavaslat alapján ha magánszemély ad kölcsönt másnak, a kamat nem lehetne több a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékénél. Hasonlóképpen kimondanák, hogy pénzügyi intézmény – egyes kivételektől eltekintve – nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a teljes hiteldíjmutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal megnövelt mértékét. Emelett a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor a bankoknak a kamat változását vagy referencia-kamatlábhoz kell kötniük, vagy a kamat mértékét a szerződésben meghatározott – legalább 3, 5 vagy 10 éves – periódusok alatt rögzíteniük kell.
    A bizottság ezenkívül kiterjesztené a kedvezményes végtörlesztés igénybevételének lehetőségét a devizaalapú lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésekre is.
    Ma számos módosító indítványról is szavaz a Ház, így egyebek mellett a megyei önkormányzati intézmények és vagyontárgyak államosításáról szóló törvényjavaslathoz, a büntető tárgyú törvényekhez, valamint az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos jogszabályról érkezettekről.
    Ezután részletes vitát folytatnak a képviselők az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét célzó fideszes előterjesztésről, valamint a jövő évi adótörvényekről, így például az egyszerűsített vállalkozási adó, az eva megszüntetéséről.

A Fidesz emellett kezdeményezi, hogy a mai napirendet egészítsék ki a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat általános vitájával.
 
Forrás:bbd/bdó MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top