2011. november 15-én A Marcibányi Téri Művelődési Központban (1022 Budapest, Marcibányi tér 5/a) volt megtartva,
Szerencsés Károly: VÉNA
(Vér, irodalom, történelem) című könyvének önálló esttel egybekötött bemutatója.
„Szándékom szerint úgy szóltam, hogy „Vénámat” egyedül a szabadság törvénye ítélje meg.”
Előszó
Egyszer elfogy a levegő, hiába kapkodok utána zilált lélegzettel. Pedig ott van körülöttem mindenhol, elfér benne az összes madár, minden város és hegység, elfér
benne a világ, csak én nem férek már el benne. Ilyen helyzetbe kerültem, s került körülöttem a magyarság is. Erről szól ez a könyv. És arról, hogyan akarok, hogyan tudunk kiszakadni e nyomasztó, kiszolgáltatott helyzetből. Hogyan tudnánk kilopni magunkat egy másik valóságba. Amink van: vér, irodalom és történelem. Ebből kell felépíteni az akaratot, ebből kell lerombolni a szorongást: ezek segítenek egymáshoz simulni minket, s feledni a rémképeket. Sokan feladják a harcot, hányszor gondoltam rá én is!? Menekülni, futni, a győztesek előtt meghajolni. Jelentkezni az útra.
Minden szenvedésünk: történelem. Minden halálunk: költészet. Mi hiányzik? Egy mosolyos délután. Egy megindult, vakmerő gondolat: élni! Tudni, hogy valahol
valaki vár. Hogy az itt következő sorokat várja a fákon túl egy Olvasó. Tolsztoj szerint a betegség és a lelkiismeret-furdalás a két igazi rossz, ezek hiánya a boldogság. Betegen is lehetek boldog, és a lelkiismeret sem gyötör minden pillanatban. Az ember sosem érdemtelenül boldog. Ez a könyv egy hangfoszlány, talán az utolsó jelzés felőlem.
Jeladás a Halállal viaskodásról. Milyen az, ha csak gépek tartanak már életben. Élet? Egyszer sikerült… Betegségről, fényűzésről, szerelemről, utamról, az én történelmemről írok. És arról, ami nem történt meg. Az irodalomról, költészetről, s a csodálatos sorsos emberekről, akikben megpendült a valónk. És a kevésbé csodálatosokról, akik mindig itt lapátolnak körülöttünk, s egyetlen képességük, hogy gyalázzák, marják a másikat, a magyart.
Amikor a vastag tût a vénámba szúrják, s útra kel belőlem a vér, fut a vörös folyón Ady és Kosztolányi, Széchenyi és Kossuth, lelkem is beleolvad a sűrű folyadékba, s fut az is, száll, robog, Baksa Soós és Radics Béla velem repül, s csak így érzem, hogy van értelme a szenvedésnek. Csak így tudom minden másnap odanyújtani a karom. Nekik köszönöm a segítséget, s az Olvasónak, ha ezt a könyvet most a kezében tartja: a hitemet, hogy volt értelme a lelkemet feltárni. Szándékom szerint úgy szóltam, hogy „Vénámat” egyedül a szabadság törvénye ítélje meg.
Budapest, 2011. szeptember 5.
Szerencsés Károly