Close

A balatonalmádi új kistérségi járóbeteg-ellátó központ mától fogadja a betegeket

Kistérségi járóbeteg-ellátó intézetet adtak át Balatonalmádiban, a 650 millió forintból létesített központ a kelet-balatoni kistérség csaknem 30 ezer lakosát szolgálja ki korszerű körülmények között – közölte a Veszprém Megyei Önkormányzat a honlapján.
    Az ezerötszáz négyzetméteres egészségházba 13 féle szakorvosi rendeléssel szerdától várják a betegeket – mondta az MTI-nek Keszey János (Fidesz-KDNP), Balatonalmádi polgármestere.
    Az új egészségügyi központ megépítésének költségét 500 millió forintra tervezték, de a kivitelezés befejezéséhez Balatonalmádi önkormányzatának további 150 millió forint saját erőt kellett biztosítania. A projekt során kialakítottak egy új, akadálymentesített rendelőintézetet, ahol egy helyre kerültek a háziorvosi és a szakrendelések. Az intézmény a jövőben a térségi ellátásának szervezési feladatait is ellátja majd.
    A közlemény szerint Veszprém megyében több helyszínen zajlanak az egészségügy fejlesztését szolgáló beruházások – Zircen és Sümegen – , a megyei kórházban pedig tízmilliárdos fejlesztésbe kezdtek – olvasható a veszpremmegye.hu oldalon.
 
Forrás:hvk/bpg MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top