Close

Kisebb földrengést érzékeltek Kóny és Ikrény térségében

Kisebb földrengés volt szerda hajnalban Magyarország területén, Kóny és Ikrény térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A négy perccel 1 óra előtt történt és a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek, de károkról nem érkezett bejelentés – közölte az MTI-vel az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.
    Kiszely Márta szeizmológus közleményében ismertette: Magyarország területén az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével évente 100-120 kisebb földrengést regisztrálnak, amelyek nagy része nem éri el az érezhetőség határát. A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2,5-3,0-as magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6,0-os magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki. 
    Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI megkeresésére elmondta: személyi sérülésről, anyagi kárról eddig nem érkezett bejelentés, csak arról, hogy észlelték a földmozgást. 
    A katasztrófavédelem ügyeleti szolgálata megkezdte a közműszolgáltatók és a térségben lévő veszélyes ipari létesítmények kiértesítését, illetve monitorozását arról, hogy okozott-e bármiféle üzemzavart a földrengés. 
    A közműszolgáltatók eddig nem jelezték, hogy emiatt probléma keletkezett volna a víz-,  villany- vagy gázellátásban, és eddig még arról sem érkezett visszajelzés, hogy az ipari létesítményeknél történt volna bármilyen rendellenesség. A vasúttól sem érkezett jelzés eddig sínek megrongálódásáról vagy felsővezetékek leszakadásáról – mondta Hajdú Márton
 
Forrás:ebz/kbt MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top