Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének soron következő kiállítása a 150 évvel ezelőtt született Rippl-Rónai József (1861-1927) rajzművészete előtt tiszteleg.
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria C épület, II. emelet.
A Magyar Nemzeti Galéria 80.000 darabot számláló grafikai gyűjteményének a jelentôsége kevésbé köztudott, mivel a papíralapú tárgyak igen érzékenyek és állandó kiállításon nem szerepelhetnek. Ezért grafikai kabinetsorunk – immár hatodik éve – félévente változó tematikával kíséri a 20. századi állandó kiállítás képeit és szobrait.
Rippl-Rónai József (1861-1927) 150 éve született, rá emlékezünk most ezzel a tárlattal. A kiállításon olyan muvekkel szemléltetjük Rippl-Rónai gazdag rajzi és sokszorosított grafikai munkásságát, amelyek magától a muvésztôl, illetve három, a magyar századelő képzőmuvészeti életében jelentős szerepet játszó, gyűjtő szakember – Petrovics Elek, Meller Simon és dr. Majovszky Pál – ajándékaként kerültek előbb a Szépművészeti Múzeumba, majd onnan a Magyar Nemzeti Galériába.
Rippl-Rónai 1887-ben érkezett Párizsba, s az 1890-es évek elejétôl kereste a korszak modern, impresszionizmus utáni muvészei, elsősorban a szimbolista-szecessziós festők között saját útját. Az „áttörést” az 1894-esév hozta meg számára, ekkor lett a rokon muvészi gondolkodású festôcsoport, a nabik tagja. A nabik összművészetről vallott felfogása elragadta Rippl-Rónait, aki a hatásukra kezdett komolyan foglalkozni grafikával, litografálással, plakáttervezéssel, iparművészettel.
Rippl-Rónai színes litográfiái úttörő jelentőségűek a magyar grafika történetében. A nabik kedvelt folyóiratában, a Revue Blanche-ban megjelent Lámpánál olvasó nő (1894), vagy a nôi sors szimbolikus állomásait megjelenítő Les Vierges (Szüzek, 1895), valamint a francia kiadó, Ambroise Vollard albumában kiadott Bretagne-i népünnep (1896) Rippl-Rónai párizsi főművei közé tartoznak. A Les Vierges négy kőnyomatos lapjához, amelyeken sétáló, olvasó, almát szedő fiatal lányok jelennek meg, számos előtanulmányt, variációt, ceruzarajzot is készített, ezek egyik legszebb, legismertebb darabja a Sétáló nő című akvarell. A nő kertben témát az Andrássy-ebédlő szőnyegtervéhez is felhasználta, a Rózsát tartó nő belesimul a Szüzekhez készített kompozíciók közé. Rippl-Rónai e figurákat egymás mellé helyezte azon a kisméretű, jegyzetlapra készült rajzon, amelyen egy zárt kertben, kerítés előtt sorakozik a négy nyúlánk, artisztikus pózokba merevedett fiatal nő. Az 1890-es évtized vége felé a művész több magyarországi litográfiai megrendeléshez is hozzájutott: 1897-ben a Nemzeti Szalon kiállításához tervezett hímző nőt ábrázoló plakátot, ahol a hímzőkeretről szinte „lefolyik” a virágminta, és körbeveszi a kézimunkázó alakot. 1899-ben az Újságírók Egyesületének báli meghívóját és annak borítékját, 1900-ban a párizsi világkiállítás menükártyáját készítette el. A színes litográfia technikai kihívásait művészi lehetőségként aknázta ki: a különböző színnyomások révén, illetve a nyomtatásra használt papírok váltogatásával különleges hatású sorozatokat hozott létre.
Az 1890-es évek közepétől Rippl-Rónai szívesen foglalkozott iparművészeti feladatokkal. A bútortervezéstől üvegpoharak megálmodásáig, könyvillusztrációtól kárpittervekig sok minden belefért a korszak iparművészetről, környezetformálásról vallott gondolkodásába, ezek nagy részét Rippl-Rónai is kipróbálta. A kárpittervezésbe barátjával, Aristide Maillollal, a későbbi híres szobrásszal együtt vágott bele, a szőnyegeket feleségeik hímezték ki. A Szőnyegszövő nő című kis rajz örökíti meg Rippl-Rónai későbbi feleségét, Lazarine-t munka közben. A tervek sokszor csak a jellegzetes, sokat használt csíkos jegyzetlapra felvitt finom vázlatok, első gondolatok, máskor részletesebben kidolgozott, akvarellel színezett kompozíciók. A legkorábbi tervek közül való a Krisztus születése és halála, valamint az Idealizmus és realizmus, melyek a szimbolizmus eszmeiségének hatását mutatják. Rippl-Rónai több művet is készített, amelyeken körhinta jelenik meg (Nők körhintánál), és ezt az élet körfogását szimbolizáló motívumot használta fel egy kerámiakép témájaként (Körhinta, csempeterv). Már Magyarországon készült 1907-ben Az emlékezések táblája ceruzaterve és a kész, akvarellel színezett változat, amelyet felhasznált 1911-ben megjelent Emlékezései előzékpapírjaként.