Close

Kiköltöztetik a lakókat a tűzoltók egy miskolci panelházból

Kiköltöztetik a lakókat a tűzoltók egy tízemeletes miskolci panelház egy részéből péntek délelőtt, az érintett területet kordonnal lezárták – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
    Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere a helyszínen újságíróknak annyit mondott: műszaki probléma adódott az 5. emelet alatti szinten, de a katasztrófavédelem és a rendőrség „ura a helyzetnek”. Az alpolgármester pontosan nem közölte, hogy milyen problémáról van szó. 
    Azt mondta, hogy mindenkit kiköltöztetnek az adott lépcsőházi részből, a lakókat arra kérték, a legszükségesebbeket vigyék magukkal, a Tigáz pedig elzárja a gázt az épületben. 
    Az alpolgármester rövid nyilatkozatában kitért arra, hogy a hideg időjárás miatt egy autóbuszt rendeltek a lakók számára a helyszínre, s ha az szükséges, a kiköltöztetett embereket a közeli iskolában helyezik majd el.
    Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy tucatnyi tűzoltó oxigénpalackkal bement az épületbe és  folyamatosan kísérik ki a lakókat, de megjelentek a rendőrség, a katasztrófavédelem és a gázszolgáltató munkatársai is. Egy ideig „TEK” (vagyis Terrorelhárítási Központ) feliratú ruhát és maszkot viselő egyenruhásokat is lehetett látni.
 Az MTI információi szerint mostanra már körülbelül 30 lakásból kiköltöztették a lakókat.
 
Forrás:bbv/biy/bny/bám MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top