Az iskolán keresztül lehet újjáépíteni egy nemzetet, egy társadalmat – hangoztatta csütörtökön Sopronban tartott előadásában Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Nagy rendszerek átalakításáról van szó, ez érdekeket sért, de komoly szakmai szervezetek a törvények mellett állnak – jegyezte meg az előadását követő sajtótájékoztatón.
„A köznevelési törvény és a felsőoktatási törvény megalkotásával azokat a társadalmilag kijelölt célokat szeretnénk szolgálni, amelyekre az ország igent mondott tavaly” – jelentette ki újságíróknak.
Előadásában az államtitkár egyebek mellett arról beszélt: gyökeres fordulat állhat be az érintettek életében a pedagógus-életpályamodell bevezetésével. Utalt arra: a béremelés biztosította „méltóbb” megélhetés tudatában a pedagógusoknak nem kell másodállást vállalniuk, így intenzívebb, nívósabb oktatást várhat majd el tőlük a társadalom.
Előadásában Hoffmann Rózsa megjegyezte: az egyén is egy olyan társadalomban lehet boldog, amelyik harmonikusan működik.