A címvédő Videoton hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Kecskeméttől a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján, ezzel saját közönsége előtt először hullajtott pontokat a székesfehérvári alakulat.
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Videoton FC-Kecskeméti TE 0-2 (0-0)
———————————–
Székesfehérvár, 2788 néző, v.: Vad
gólszerzők: Radanovic (57.), Savic (67.)
sárga lap: Brachi (82.), Oliveira (87.), illetve Bertus (19.), Cukic (81.)
Videoton:
———
Tujvel – Brachi, Vinicius, Caneira, Oliveira – Evandro (Gosztonyi, 69.), Sándor (Vasiljevic, 69.), Elek (Nikolics, 59.), Tóth B., Walter – Alves
Kecskemét:
———-
Németh G. – Maynard, Radanovic, Balogh B., Mohl – Savic, Cukic, Bertus (Urbán, 82.), Bori – Stokic (Pekár, 90.), Foxi (Forró, 88.)
A legutóbbi Magyar Kupa-döntő két résztvevőjének bajnoki csatáján bátran kezdett a Kecskemét, de a Videoton hamar átvette az irányítást. A két klub megállapodásának értelmében a Kecskeméten szereplő fehérvári kölcsönjátékosok nem léphettek pályára, így Lencséék a lelátóról nézhették a csapatok kaput kerülő, unalmas küzdelmét. Mindkét fél szervezetten, de gól és helyzet nélkül futballozott az első félidőben.
Fordulás után görcsösen és erőtlenül támadgatott a hazai csapat, a gólokat eközben a Kecskemét szerezte. Kétgólos hátrányban már öt támadóval rohamozott a Videoton, de így sem ment a játék. A KTE okos, türelmes futballjával rászolgált a győzelemre, a Videoton szurkolói pedig jogosan adtak füttykoncertet a találkozó végén.
