Close

Vívó-vb – Negyeddöntős a férfi párbajtőrcsapat

A venezuelaiak ellenállását gyorsan megtörve, magabiztos győzelemmel jutott be szombaton a negyeddöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a cataniai vívó-világbajnokságon.

    Az első pár gyorsan végzett, Somfai Péter és Ruben Limardo sem erőltette túlságosan az akciókat, emiatt idő előtt következhetett a második páros. Boczkó Gábor türelmes vívással 2-1-re verte a venezuelaiak legjobbját, Silvio Fernandezt, majd Imre Géza 10-5-re nyert Francisco Limardo ellen. Ezzel az első kör után 12-6 volt az állás. Ezután Somfai hozta az újabb döntetlent – ezúttal már tusokkal -, majd Imre ismét több találatnyi különbséggel győzött. Az első két találatot még ő kapta, azután viszont nagyon belelendült, olyannyira, hogy Rube Limardo 5 másodperccel a vége előtt levette sisakját, jelezve, hogy köszöni, neki ennyi elég volt. A venezuelaiak ekkor már legszívesebben az egészet befejezték volna, ennek eredményeként a magyarok fölényes, 22 tusos győzelmet arattak és készülhetnek a kínaiak elleni negyeddöntőre.
    Szényi Péter ezúttal nem vívott.
    Eredmények:
    a 32 között:
Magyarország-Üzbegisztán 45-27
(Boczkó plusz 8, Imre plusz 4, Somfai plusz 3, Szényi plusz 3)
    a 16 között:
Magyarország-Venezuela 45-23
(Boczkó plusz 11, Imre plusz 8, Somfai plusz 3)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top