Close

Végleges a nyugdíjrendszer tervezete

A Magyar Nemzet információi szerint a kormány az elmúlt napokban véglegesítette, tegnap pedig – sürgősségi tárgyalást kérve – benyújtotta az Országgyűlésnek a korhatár előtti nyugdíjrendszer megváltoztatását célzó törvényjavaslat tervezetét. Úgy tudjuk, a fő irányokon nem változtatott a kormány, így a jövőben öregségi nyugdíjat csak az kaphat, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt.

       
Az eredetileg tervezett szeptember 28-hoz képest kéthetes csúszással ugyan, de a kabinet végül jóváhagyta a nemzeti erőforrás, a belügyi, a honvédelmi, a külügyi, a nemzetgazdasági, valamint a közigazgatási és igazságügyi tárca által készített törvénytervezetet. A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló előterjesztést tegnap – sürgősségi tárgyalást kérve – be is nyújtották a Háznak.
A lapunk által korábban ismertetett előterjesztés szerint – a nők 40 éves jogosultsági idővel igénybe vehető nyugdíjkedvezményének kivételével – valamennyi civil korai nyugdíj megszűnik. A már megállapított és folyósított civil korai nyugdíjakat korhatár előtti ellátásként kell változatlan összegben továbbfolyósítani – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.
(mno)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top