Demonstrációkat szervez a következő hetekben a három szakszervezet, több civil szervezet és egy hallgatói önkormányzat által a napokban alakított érdekvédelmi szövetség Szombathelyen, illetve Vas megyében – közölte az MTI-vel pénteken az akciószövetség nevében Horváth Csaba, az MSZOSZ regionális képviseletének vezetője.
Október 18-án kedden 17 óra 30 perctől 19 óráig Szombathelyen a főtéren a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Hallgatói Önkormányzata szervez demonstrációt a közoktatási törvény beterjesztése miatt, az MSZOSZ a LIGA és a SZEF pedig a Munka Törvénykönyvében tervezett változtatások miatt – mondta.
A tervek szerint a demonstrálók petíciót nyújtanak majd át Puskás Tivadarnak (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármesterének, a város országgyűlési képviselőjének.
November 4-én az akciószövetség forgalomlassító demonstrációt szervez „Autós túra a demokráciáért” címmel – közölte Horváth Csaba.
A demonstráció helyszínét a szakszervezeti vezető addig amíg a rendőrséggel nem egyeztetnek, nem kívánta megjelölni, egyelőre annyit közölt, hogy több várost is érint majd Vas megyében.
