Close

A Mefistofelét tűzi műsorra A Rajna kincse helyett az operaház

Változások lesznek a Magyar Állami Operaház műsorrendjében a következő hónapokban, miután három bemutatót elhalaszt a Magyar Állami Operaház. A Wagner-tetralógia előjátékának, A Rajna kincsének premierje is elmarad, helyett Boito tavaly bemutatott műve, a Mefistofele kerül színre.

    Ókovács Szilveszter kormánybiztos a héten körlevelet adott ki a dalszínházban, amelyben a műsorrendet érintő változásokról is értesülhettek a társulati tagok – közölte Várkonyi Judit, az operaház sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
    Tájékoztatása szerint a kormánybiztos bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt három bemutatót csúsztatni kényszerül a dalszínház. Hozzátette azt is: komolyan kívánják venni a közpénzek hatékony felhasználását, így a Művészetek Palotájával (Müpa) rivalizálva nem hoznak ki darabokat, a két intézmény működésére ezentúl a partneri viszony lesz jellemző.
    A Rajna kincsét – amely szerepel a jövő nyári Wagner-napok programján a Müpában – előreláthatólag csak a 2014/2015-ös évadban tűzi műsorra az operaház. Az idei évadban a Wagner-opera helyett – január 21-étől – a hatalmas közönségsikerrel játszott, Kovalik Balázs rendezte Mefistofele kerül vissza a repertoárra. Két balettprodukció, a Hamupipőke és a Notre Dame-i toronyőr premierjét bizonytalan időre halasztották el.
    Az operaház balettkínálatába így az idei szezonban az egyik legnagyobb balettklasszikus, A hattyúk tava és az Anna Karenina kerül újonnan. Utóbbi az operaházi pályafutásának 50. évfordulóját idén ünneplő Pártay Lilla koreográfiája. A Nemzeti Balett bemutatójaként Solymosi Tamás balettigazgató Kenneth McMillan világhírű alkotását, a Manont tűzte ki, amelynek látványvilágát egyedi hangulatú Giorgiadis-kosztümök teszik teljessé.
    Az évad végi operabemutatóhoz új alkotógárdát szerződtetett az operaház: Richard Strauss Arabelláját első operarendezéseként a Kossuth-díjas rendező, Bereményi Géza állítja színpadra a szintén Kossuth-díjas Csikós Attila díszleteiben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top