Close

A válság brutális hatása: direkt fertőzik meg magukat HIV-vírussal

A görög adósságválság az ország polgárainak egészségét is sújtja: növekszik az öngyilkosságok száma, egyre több ember fordul drogokhoz és prostitúcióhoz, gyors ütemben emelkedik a HIV-fertőzöttek száma – állapították meg.
 
A megszorítások és a növekvő munkanélküliség következtében egyre több ember válik súlyosan depresszióssá és drogfüggővé, a kórházak költségvetésének csökkentése és az egészségügyi szolgáltatásokon való takarékoskodás következtében pedig kevesebb ember kapja meg a szükséges ellátást.

„Aggodalomra ad okot az egészséggel kapcsolatos kép Görögországban” – mondta David Stuckler, a brit Cambridge-i Egyetem szociológusa, aki jelentését a Lancet című orvosi folyóiratban tette közzé.
Stuckler csoportja elemzésében úgy találta, hogy 2007 és 2009 között 17 százalékkal emelkedett az öngyilkosságok száma, a görög parlament nem hivatalos adatai szerint azonban ez a növekedési arány még nagyobb, akár 25-40 százalék is lehet.
A tanulmány szerint a HIV-fertőzöttek száma az országban 2010-ben 52 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, miközben a heroint fogyasztók aránya 20 százalékkal nőtt. Stuckler szerint olyanok is akadtak, akik szándékosan fertőzték meg magukat HIV-vírussal, hogy a fertőzötteknek járó havi 700 eurós (205 ezer forintos) támogatáshoz hozzájussanak, és gyorsabban bekerüljenek a függőknek szóló droghelyettesítő programba.
A válság következtében a gyógyszergyárak számláit sem tudja kifizetni az állami egészségügyi intézmények egy része. A svájci Roche például, leállította rákgyógyszerei szállítását egyes állami kórházakba kifizetetlen számláik miatt.
„Görögország tapasztalata figyelmeztetés, hogy mi történhet, ha a recesszió miatt jelentősen csökkentik az egészségügyi kiadásokat” – hangsúlyozta Martin McKee, a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársa, a tanulmány társszerzője, aki szerint más, pénzügyi nehézségekkel küzdő európai országoknak is figyelembe kellene venniük ezeket az adatokat.
InfoRádió / MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top