Az új választójogi rendszerben is megmarad a kompenzáció – vagyis a töredékszavazatokat beszámítják, csak megváltozik a rendszer. Tóth Zoltán választási szakértő szerint ez az eljárás inkorrekt.
A nemzetközi gyakorlatban nem volt még arra példa, hogy az egyéni kerületben a „túlgyőzött” szavazat kompenzációt eredményezzen. A győztes jutalma, hogy bekerül a parlamentbe, a vesztesnek pedig a töredékszavatok alapján jár a kompenzációs mandátum – mondta az InfoRádió által megkérdezett választási szakértő. Tóth Zoltán szerint inkorrekt eljárás a „túlgyőzött” szavazatok premizálása kompenzációs mandátummal.
A választási törvény kidolgozásáért felelős Áder János korábban arról beszélt, hogy az új rendszerben is megmarad a kompenzációs elem, és töredékszavazat lesz az is, amit a győztes jelöltre adnak le, de nem szükséges a győztes mandátumhoz.
A választási szakértő kiemelte: a töredékszavazat visszaszámláló rendszer a vesztes jelölthöz kapcsolódik, ott van szükség kompenzációra. Ellentétes a tisztességes választás szabályaival, hogy a pártok a győztes képviselő után is kaphatnak kompenzációs mandátumot – vélekedett.
Tóth Zoltán beszélt arról is, hogy az új rendszerben a független jelöltek esélytelenné válnak, valamint a kis pártok esélyei is csökkennek azáltal, hogy megfordul az egyéni és a listás képviselők aránya.
InfoRádió
