Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (rövidebb nevén:Milla) Facebook-csoport október 23-án 16 órára ismét a Szabad Sajtó útjára várja a demokráciáért tenni akaró állampolgárokat.
A Milla közleménye
Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a Fidesz, a több hónapja meghirdetett, október 23-i, Szabad sajtó útjára bejelentett “Nem tetszik a rendszer?! – Tüntetés!” előtt közvetlenül kívánja megtartani rendezvényét az Astorián. A két helyszín közelségéből és a tömeg várt nagyságából adódóan elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a két demonstráció egymással párhuzamosan, zökkenőmentesen lebonyolítható legyen. Ebben a helyzetben úgy gondoljuk, hogy minden lehetséges eszközt meg kell ragadnunk, hogy jobb belátásra bírjuk a Fidesz döntéshozóit, ezért arra bíztatunk Titeket, hogy:
NYOMJUK MEG A VÉSZKAPCSOLÓT!
Kérünk mindenkit, hogy nyomja meg velünk a vészleállító kapcsolót, és írjon tiltakozó levelet a fidesz@fidesz.hu címre, másolatban pedig küldje nekünk is a szamizdat2010@gmail.com -ra.
Mi, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért szervezői, a civil tüntetés bejelentői megkérünk minden, céljainkkal egyetértő, magáért és közösségéért tenni akaró állampolgárt, hogy közösen gyakoroljunk nyomást a kormánypártra.
Együtt szólítsuk fel a Fideszt arra, hogy NE szervezzen tüntetést olyan helyszínre, ahol akadályozza a vele egyet nem értők véleményszabadságát.
NE szervezzen tüntetést oda, ahol fokozottan fennáll a provokáció veszélye, lehetővé válik a két – önmagában békésen demonstráló – tömeg összeugrasztása.
NE szervezzen tüntetést úgy, hogy elzárja a menekülési útvonalakat mind a civilek, mind a saját rendezvényük résztvevői elől.
Szeretnénk emlékeztetni a Fidesz szervezőit az augusztus 20-i vagy a West Balkánban bekövetkezett tragédiára, arra a fokozott felelősségre és körültekintésre, amelyet embertömegek mozgatása igényel. Nem szeretnénk, ha a 2011. október 23. is ebbe a szomorú eseménysorba csatlakozna.
Kérjük a Fideszt, hogy ne játszadozzon a magyar polgárok életével!
Megkérjük Magyarország minden felelős polgárát, hogy velünk együtt szólítsa fel a kormányt, a főváros vezetőit, az V., VII., VIII. kerület polgármestereit, hogy az őket delegáló Fidesz döntéshozóit utasítsa az életveszélyes hazárdjáték befejezésére.
Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook csoport — a Szabad Sajtó útján

