Close

Őrségi nemzetközi tökfesztivál néprajzi és gasztronómiai érdekességekkel

Tökmagolajütés, tökkirályválasztás, lampionos felvonulás töklámpásokkal, tökös ételek bemutatója, megannyi színes kulturális- és szórakoztató program várja azokat, akik ezen a hét végén ellátogatnak az Őrségbe, az idei nemzetközi tökfesztiválra.
    A szervezők tájékoztatása szerint a nagyrákosi tájházban már péntek este múltidéző utazást tehetnek az érdeklődők „Eszti néni” segítségével, aki a töknek az őrségi emberek mindennapi életében betöltött szerepéről mesél, és közben a tökmagköpesztés rejtelmeibe is beavatja a résztvevőket.
    A fesztivált szombaton 11 órakor Őriszentpéteren V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitja meg, ezt követően 13 órától Egészséges étel az egészséges élethez címmel szakmai fórumot rendeznek. A délutánt helyi népzenei és néptáncegyüttesek, énekkarok műsora tölti ki. Kora este sor kerül a tökkirály és töklovagok megválasztására, amit töklámpás felvonulás követ. A napot tökbál zárja.
    Az őriszentpéteri események helyszínén délelőtt tíz órától folyamatosan gyermekfoglalkoztató programok zajlanak, töklámpás- faragó és töklökő versennyel, kézműves céhek kirakodó vásárával.
    Az Őrség többi települése is bekapcsolódik a programba. Szalafőn szombaton idegenvezetéssel tekinthető meg az őrségi népi műemlékegyüttes, túrák indulnak; a gyereket játszóházak várják, a felnőtteknek gasztronómiai bemutatókkal kedveskednek a szeres települések portáin.
     Apátistvánfalván és Magyarszombatfán vasárnap a fazekasság mesterfogásaival ismertetik meg az érdeklődőket, Kondorfán pedig október második hetében a helyi vendéglőben tökkel készült őrségi ételeket fogyaszthatnak az arra járók.
 
Forrás:bcsp/krp MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top