Close

Szép jövő előtt állunk a pénzügyi együttműködés tekintetében

Szép jövő előtt áll Magyarország és Szaúd-Arábia a pénzügyi együttműködés területén Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök erről szerdán Rijádban beszélt magyar újságíróknak, háromnapos szaúd-arábiai látogatását összegezve.
A magyar kormányfő azt mondta, várakozásaiknak megfelelően „rendkívül sikeres” tárgyalásokat folytattak a közel-keleti országban, és több egyezményről is megállapodás született. Példaként említette a külügyminiszterek megállapodását, amelyet alá is írtak, továbbá azt, hogy hamarosan aláírják a beruházásvédelmi, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket.
A miniszterelnök megítélése szerint gyors gazdasági sikereket elsősorban az egészségügy és a mezőgazdaság területén lehet elérni.
Arra a felvetésre, hogy a megbeszélések során volt-e előrelépés a szaúdiak részéről történő esetleges államkötvény-vásárlás ügyében, Orbán Viktor azt válaszolta: voltak tárgyalások, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vezette delegáció járt a szaúdi nemzeti bank elnökénél és az ország pénzügyminiszterénél is, és „megállapodtak néhány dologban”. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „szép jövő előtt állunk a pénzügyi együttműködés tekintetében”.

Orbán kifejtette: tíz évvel ezelőtt szakadtak meg az intenzív szaúdi-magyar kapcsolatok, ezért most az volt a feladat, hogy „lelket leheljünk ebbe a kapcsolatba”. „Az előőrsök sikerrel jártak” – utalt arra, hogy a tavalyi magyarországi kormányváltás után szinte azonnal Szaúd-Arábiába érkezett egy magyar delegáció, amely tető alá hozott egy keretegyezményt.
A miniszterelnök emlékeztetett továbbá arra, hogy már korábban leegyszerűsítették a szaúd-arábiaiaknak az Európai Unió területére történő belépéséhez szükséges schengeni vízumkiadási rendszert. Ezzel összefüggésben ismét megemlítette, hogy jelenleg 280 szaúdi diák tanul Magyarországon, akiknek számát a tervek szerint nagyságrendileg megemelik, és az ott-tartózkodásuknak „az európai jog szerinti bonyolult rendjét” is leegyszerűsítik.
Ugyancsak megállapodás született arról, hogy folyamatosan érkeznek majd magyar delegációk Szaúd-Arábiába, és fordítva, szaúdiak Magyarországra – közölte.
„Bárcsak minden egyes viszonyrendszerben ilyen nagy lépésekkel és gyorsan haladnánk előre, mint ahogy itt tesszük ezt, az arab világban” – összegezte Orbán Viktor.
A magyar politikai-üzleti delegáció Orbán Viktor vezetésével hétfőn érkezett Rijádba – a magyar kormányfő szavai szerint elsősorban azzal a céllal -, hogy újrainduljon Magyarország és Szaúd-Arábia között a politikai párbeszéd, és megkezdődjön a gazdasági együttműködés.
A miniszterelnök elutazása előtt, szerda délelőtt megbeszélést folytat a magyar delegáció üzletembertagjaival, majd látogatást tesz a rijádi Abdel-Azíz Király Kulturális Központban.
 
Forrás:www.fidesz.hu/MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top