Close

Megnevezhetetlen – Nagy József előadása a Nemzetiben

A Megnevezhetetlen című Nagy József-előadást láthatja a közönség pénteken a Nemzeti Színházban a Café Budapest – Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
   A Nagy József Regionális Kreatív Műhely és a belgrádi KIOSK Megnevezhetetlen című produkciója pénteken 18 és 22 órától is látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Az előadást rendező Nagy József táncos-koreográfus mellett Anne-Sophie Lancelin lép színpadra, a jelmezek Aleksandra Pesic munkái – közölte a színház az MTI-vel.
    „Ann-Sophie Lanceline-nel közösen az intimitás által meghatározott teret alakított ki Nagy József a 2011 júniusában bemutatott Megnevezhetetlen című produkciójában. Az intim tér két személy, egy nő és egy férfi, a férfi és gyökerei, hazája, fái, vizei, népe között jön létre. Ezeket az érzéseket koreográfiája révén osztja meg Nagy József a közönséggel, rajzai és mozdulatképei segítségével” – olvasható az előadás ismertetőjében.
    A magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely ismertetője szerint a közönség a díszlethez közvetlenül illesztett ülőkéről figyelheti majd a produkciót, pár méternyire a fellépő művészektől, ezért mindössze 58 néző láthat egy-egy előadást. Mint írják, a játékmód hatását fokozza, hogy mesterséges fényt nem, csupán rejtett gyertyafényeket használ a rendező.
    „Az előadás születése alatt Paul Celan versei inspiráltak bennünket. Az ő verseit olvasva, belülről figyelve próbáltunk meg formát adni ennek a rendkívül sűrű szövésű, intenzív táncnak” – idézik Nagy Józsefet az ismertetőben. A kritikák szerint a rendező egyik legszebb előadása a Megnevezhetetlen, akár „magyar nó színháznak” is nevezhető sejtelmes hangulatú kettős rítusa.
    A Megnevezhetetlen előadását követően szintén a fesztiválon láthatja a közönség vasárnap Nagy József Cherry-Brandy című előadását, az orléans-i koreográfiai központ produkcióját a Nemzeti Színház nagyszínpadán.
    A Megnevezhetetlent legközelebb november 27-én, a szabadkai Desiré Central Station fesztiválon játsszák ismét.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top