Close

Wesselényi Miklós Népfőiskolai Kollégium indul Lakiteleken

A Kárpát-medencei magyar népfőiskolai mozgalom megújítása érdekében Wesselényi Miklós Népfőiskolai Kollégium indul decemberben Lakiteleken – közölte Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány Lakitelek kuratóriumának elnöke az MTI-vel.
    A Kárpát-medence minden részéből várják a kollégiumba azokat, akik az adott településen, népfőiskolai hagyományoknak megfelelő közösségi formában gondolkodnak – mondta Lezsák Sándor.
    A kurzus fő célja a hagyományos népfőiskola szellemiségével közösségszervező gyakorlati ismeretek elsajátítása – fűzte hozzá az Országgyűlés fideszes alelnöke.
    Lezsák Sándor megfogalmazása szerint a képzés célcsoportjai „a népművelők, a pedagógusok és mindazok, akik népfőiskolát szerveztek vagy szerveznek, illetve érdekli őket a felnőttképzés világa”.
    A kuratórium elnöke hozzátette: a hallgatók négy félév alatt nyolc bentlakásos, hétvégi kurzuson vesznek részt, a közbeeső nyáron egy hétnapos, Kárpát-medencei népfőiskolai konferencia előkészítése Lakiteleken, valamint egy parlamenti munkalátogatás szerepel a képzésben.
    Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és kitöltött jelentkezési lappal 2011. november 15-ig lehet. A Wesselényi Miklós Népfőiskolai Kollégiumról és a képzésről további információt a www.lakitelek.hu/nepfoiskola honlapon lehet találni.
 
Forrás:bgj/blz MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top