Close

Elmeszelte az EU a telekomadót

A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság.
Az Európai Bizottság arra kérte Magyarországot, hogy törölje el a távközlési szolgáltatók árbevételen alapuló különadó-fizetési kötelezettségét, melyet 2010 októberében vezetett be.

A Bizottság véleménye szerint ezen adóteher nem egyeztethető össze az uniós távközlési jogszabályokkal, mivel az adóból származó bevétel a központi kormányzati költségvetést gyarapítja, nem pedig a távközlési ágazat specifikus szabályozási költségeinek ellentételezésére szolgál. Magyarországot a Bizottság amiatt is elmarasztalta, hogy nem egyeztetett megfelelő módon az érdekelt felekkel a távközlési szolgáltatókat érintő díjtételek változásairól.
Jonathan Todd, versenyügyekért felelős szóvivő az EB sajtótájékoztatóján elmondta: mai döntésével az unió végrehajtó testülete úgy ítélte meg, hogy a magyar távközlési különadó illegális és szembe megy az uniós joggal. Az ugyanis csakis abban az esetben teszi lehetővé távközlési különadó kivetését, ha annak bevételeit hálózatfenntartásra vagy célzott távközlési fejlesztésekre fordítja. Ezzel szemben a magyar adó egyenesen az állami büdzsébe folyik be. A Bizottság érvelése szerint a szóban forgó szabályok az újonnan piacra lépő távközlési szereplők védelmében lettek kialakítva.
A döntés után a kormánynak két hónapja van arra, hogy tájékoztassa a Bizottságot arról, hogy milyen intézkedésekkel kívánja biztosítani az uniós távközlési jogszabályok megfelelő alkalmazását. Amennyiben ezt elmulasztja, a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti.
Sejthető volt, hogy ez lesz
Orbán Viktor még tavaly ősszel, a bankadó kivetése után, második csomagjában jelentette be, hogy három további szektorra (energia, kereskedelem, telekommunikáció) válságadót vet ki. A távközlési cégektől három éven át évente összesen 61 milliárd forint befizetését várja a kormány, amelyet a cégek sávosan, a nyereségükhöz igazodva fizetnek.
A kormány gyakorlatilag úgy vetette ki ezt az adót, hogy biztosra vehető volt, az Európai Uniónál nem fog átmenni a törvény. Brüsszel ugyanis az új adónemek októberi bevezetését követően azonnal kérdésekkel fordult Magyarországhoz.
Hasonlóképpen tavaly óta vizsgálódik az EB a magyar energia- és kiskereskedelmi-különadók kapcsán is, amelyekre vonatkozóan még nincs döntés – tette hozzá újságírói kérdésre a szóvivő.
www.hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top