Close

„Független, kritikus, szórakoztató”

Októbertől az eddigi főszerkesztő-helyettes, Mészáros Zsófi veszi át az Index főszerkesztői posztját. Az új vezető az InfoRádiónak azt mondta: nem készül jelentős személyi és tartalmi változásokra, de a lap 2007 óta változatlan külsejét modernizálni szeretné. 

 
Tartani kívánja az Index eddig megszokott irányvonalát a portál új főszerkesztője. Mészáros Zsófi kiemelte: az Index egy független, kritikus hangvételű lap, amely szórakoztatja is az olvasóit, és ebből nem akarnak engedni, hiszen emiatt vált fontos médiummá.
Fotó: plastik.huAz október elsejei hatállyal kinevezett főszerkesztő elmondta, hogy ugyanaz a stáb fogja előállítani a lapot, mint az utóbbi években. Mészáros Zsófi nem tervez komolyabb személyi változásokat, néhányan kerülhetnek más területre azzal a céllal, hogy így dinamizálják a lapot.
Az új főszerkesztő szerint szükség van a lap külsejének modernizálására, hiszen 2007 óta nem változott a dizájn, így már ideje továbblépni.
Mészáros Zsófit a szerkesztőségi szavazáson a lap munkatársainak elsöprő többsége támogatásáról biztosította. A távozó Uj Péter eddigi helyettese 2000 óta dolgozik az Indexnél, 2002-től a politika rovat vezetője, 2006 óta főszerkesztő-helyettes volt.
InfoRádió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top