Close

Rácz Jenő ezúttal nem a főzőtudásával érdemelt ki fontos elismerést 

A Michelin-csillagos magyar séf vehette át a Váradi Eszter-díjat. 

A Michelin-csillagos magyar sztárséf, az indulástól kezdve az Egy Lépéssel Több Alapítvány munkáját segítő Rácz Jenő vehette át idén az egyi Váradi Eszter-díjat. A Hajós István által alapított, formabontó támogatói programjával híressé vált alapítvány második gálaestjét péntek este tartották. 

„Nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam erre a díjra, ám annál nagyobb megtiszteltetés számomra, hogy átvehettem” – mondta Rácz Jenő, az Egy Lépéssel Több Alapítvány által Váradi Eszter-díjjal kitüntetett Michelin-csillagos magyar séf, az alapítvány nagykövete, aki karitatív munkájával érdemelte ki az elismerést. A Fogadj örökbe egy családot! programjával tavaly a köztudatba robbant alapítvány hétvégén rendezte a második gálaestjét, a programban résztvevő családok, támogatók és érdeklődők előtt elismerve az önkéntességben élenjáró nagyköveteit és partnereit.

„Nagyon örülök neki, ez is, illetve az örökbefogadott családok növekvő száma is remek visszajelzése az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységnek. Hiszek az általunk elvégzett munkában, és boldog vagyok, látva az eredményeinket, látva a családokat, akiknek segítettünk.”

Az alapítvány által kidolgozott program lényege, hogy bárki könnyen segítséget tudjon nyújtani a rászoruló családoknak, azzal, hogy akár egy ötezer forintos közszámlát átvállal tőlük havonta. Ennek az akciónak – illetve a Hajós István által életre hívott alapítványnak – az egyik nagykövete Rácz Jenő is. 

Egy év alatt 82 családnak tudtak segíteni a résztvevők, a cél pedig az, hogy év végéig 100 fölé nőjön ez a szám, rászorulók ugyanis még mindig akadnak. „A program lényege, ami talán a leginkább megnyert engem is, hogy nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy valaki segíteni tudjon. Úgy hiszem, ilyenkor, főleg az ünnepek közeledtével a szándék az egyedüli kérdés. Azt gondolom, tizennyolc új támogatót bevonni év végéig nem lehet teljesíthetetlen cél, család, amely sajnos segítségre szorul, ennél jóval több van még.” 

A több mint negyven éve gyermekorvosként dolgozó Dr. Rónaszéki Ágoston, Rónaszéki Ágoston a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött, Csecsemő -, és Gyermekosztály osztályvezető főorvosa ugyancsak elismerésben részesült.

„Nincs túl nagy tudományos munkásságom, mindig inkább gyakorlatias emberként közelítettem a feladatokhoz. Büszkeség számomra a díj, nem számítottam rá, ám jól esik az embernek, ha elismerik a munkáját” – mondta a doktor, aki két évvel a nyugdíj után is szűnni nem akaró tettvággyal igyekszik a gyermekek segítségére lenni. 

„Egy díjnál mindig sokat számít, hogy kik is adják át: jó érzés, hogy egy a rászorulók megsegítéséért ennyi követ megmozgató szervezet tartja példaértékűnek azt, amit az életemben eddig tettem és elértem. Jó látni, hogy sokan vannak még, akik próbálnak segíteni másokon, akik nem feltétlenül csak egy lépést tesznek, hanem a tényleges tevékenységből is kiveszik a részüket. Nem csak odamennek a beteghez és a családjához, hanem valódi megoldást próbálnak találni a gondjaikra, ahogyan én is igyekszem aktívan elősegíteni a gyógyulást. Az empátia fontos dolog, de még fontosabb, hogy a sajnálat kifejezésével ne érjen véget a másik felé irányuló törődésünk” – tette hozzá Rónaszéki Ágoston, az év Váradi Eszter-díjas gyermekorvosa. 


„Szinte hihetetlen, hogy egy év alatt mennyit fejlődtünk és mekkora utat jártunk be együtt – fogalmazott a gálaest után Hajós István, aki szerint a tavalyi gála volt igazából az a pont, amikor igazán megindult a működésük, noha az alapítványt már 2022 decemberében bejegyezték. – Nem lehetek elég hálás a csapatunknak, valamint az ügy mellé állt támogatóknak azért a munkáért, amit az elmúlt évben végeztek.”

„Egyszerre volt meghitt, megható, helyenként pedig igazán szórakoztató este” – fogalmazott szociális ügyekért felelős államtitkár, Fülöp Attila által megnyitott gála után az alapítvány-alapító, aki szerint az est méltó ünnepe volt az elmúlt egy év munkájának, és közös erőfeszítéseik eredményeinek. 

A munka azonban ezzel sem áll meg, sőt, Hajós István ugyanis bejelentette, az eddigi négy nagykövet, a most elismert Rácz Jenő mellett a tavaly díjazott Proksa Szandra, valamint Győrfi Pál és Kucsera Gábor mellé ötödikként, mint médianagykövet, Gecse Vivien, a TV2 hírigazgatója is csatlakozik.

A díjak és nyertesük 

Az év önkéntese: Csapó László

Az év médiapartnere: TV2 – Mokka

Az év magánszemély támogatója: Kalóczkai Péter

Az év céges támogatója: Electro Solution Hungary Kft. (Daewoo Magyarország)

Az év előadóművésze: Lévai Enikő

Az év előadója: Thuróczy Áron

Az év utánpótlás női sportolója: Sütő Doroti (Muay thai)

Az év utánpótlás férfisportolója: Nyári László (Muay thai)

Az év nagykövete: Rácz Jenő

Az év egészségügyi dolgozója: Sikó-Laky Ivett

Az év gyermekorvosa: Dr. Rónaszéki Ágoston

Az év életműdíjasa: Windt Gábor (harcművész) 

Az év különdíjasa: Lipóti Pékség

Shares
scroll to top