Van hogy elegünk van a világból, s nem kell más csak egy könyv. Ennyi eleg is. Egy könyv amiből tanulhatunk, vagy ami szórakoztat. Kierkegaard stílusa mindezt művészi módon tudja nyújtani. Feledteti a kiábrándultságot, a hiábavalóság érzését ha olyan lételméletet olvasunk, mely a zenével indul, a zene értékéből s ható erejéből.Talán újra szerelmesek leszünk a szavakba, az életbe a zenébe, a létbe, talán megifjodunk ennek olvastán. Levetjük mint lyukas kalapot a bút, s találunk beszélgetőtársat a könyv lapjain Kierkegaard személyében.
Scribe Az első szerelem című darabjáról írja a következőket: “Van benne pátosz, de mivel ennek tartalma értelmetlenség, ezért pátosza lényegében fecsegés, van benne szenvedély de mivel ennek tartalma fantom, ezért szenvedélye lényegében őrültség, van benne ábrándozás, de mivel ennek tartalma semmi, ezért ábrándozása lényegében szószátyárkodás, szenvedélyéért minden áldozatot meg akar hozni, vagyis mindent fel akar áldozni semmiért.”
Az abszolút szerelem, az első szerelem abszolút érvényességének védelmezőjeként, Kierkegaard az életre buzdít. Nem mondja meg a konkrét lépéseket, hagyja hogy a példák melyeket felsorakoztat késztessenek minket lépésekre. És ez tetszik.
Az esztétikai vizsgálódásokon túlmutat műve a Vagy-vagy, hiszen nem csupán a Don Juan, és egyéb irodalmi és zeneművek kerülnek elemzés alá, hanem az élet maga az elemzés tárgya. Azt írja a 613-as oldalon: “Hogy milyen jelentősége van e szónak ( az első szónak- sic. szerkesztői megjegyzés) az egyes számára, tulajdonképpen döntő az illető egész szellemi állapota szempontjából, mint ahogy ha egyáltalán nincs semmi jelentősége számára, elegendő bizonyíték, hogy lelke egyáltalán nincs ráhangolva arra, hogy a magasabb megérintse és remegéssel töltse el. Akinél viszont az “első” jelentőségre tett szert, két út lehetséges. Vagy a jövő ígéretét tartalmazza az első, és ez a serkentő erő, az impulzus. Ezek a szerencsés egyéniségek, akik számára az első nem más, mint jelenvaló, ám a jelenvaló az önmagát állandóan kibontakoztató megfiatalító első.” A másik lehetséges út hogy az első nem hajtja az individuumot belülről kifelé-ezek a szerencsétlen emberek Kierkegaard szerint.
Ez tulajdonképpen a szerelem definíciója is lehetne. Akinek jelentős a másik, annak a másik mindig első, s a kimondott szó időtálló, nem puszta ígéret, amennyiben nem az, devalválja az érzés jelentőségét, s szerencsétlenné teszi az egyest, aki hitt az első kimondott szónak.
De ez belülről kifelé ható erőként kell jelen legyen férfi és nő között, csak akkor ható erő. Csak akkor van jelentősége. Csak akkor szerelem.
“Látod kedves fiatal barátom, életed kétségbeesés, mások előtt elrejtheted, ám önmagad elől nem tudod elrejteni- ez kétségbeesés. “–mondja Kierkegaard a 826-os oldalon, mintegy átlátja az emberi zavarodottságot, kilátástalanságot, s vigasztalni próbál. Olyan mintha beszélgetne velünk, az első személy egyes szám is ezt indulkálja, meghív egy jó ezer oldalas beszélgetésre. Volt-e valakinek ezer oldalas diskurzusban korábban része? Ha nem, tessék olvasni Kierkegaard, s épülni általa. Sok kapaszkodót ad, melyekkel kiemelhetjük lelkünk a kétségbeesésből, s kalapunkat levéve adózhatunk nagysága előtt.