Charles Bukowski: Egy férfi (Bozóky Balázs fordítása)

George hanyatt feküdt a lakókocsijában és egy kis hordozható tévét bambult.
A vacsorájának edényei mosatlanul, a reggelijének maradványai mosatlanul, ő borostásan, 
a hamu pont
ráhullott az atlétájára a sodort cigarettájából. Egy része még mindig parázslott.
Néha ez a félig izzó hamu eltévesztette az atlétáját  és egyenesen a bőrére hullott, ilyenkor káromkodva söpörte
le magáról. Kopogtattak a lakókocsi ajtaján. Lassan feltápászkodott, és ajtót nyitott.
Constance volt az. Kezében papírzacskót tartott, benne az ötödik üveg bontatlan whisky.  „George, elhagytam azt a rohadékot, nem bírtam már elviselni azt a patkányt
többé.”
„Ülj le.”
George kinyitotta az ötödiket, elő kotort két poharat, megtöltötte őket egyharmad whiskyvel, kétharmadot
vízzel. Leült az ágyra Constance-szal. A nő kivett egy cigarettát a neszeszeréből
és rágyújtott. Részeg volt és remegett a keze.
„Az átkozott pénzét is elhoztam. Elvettem a rohadt pénzét, elraktam, míg ő dolgozott.
Fogalmad sincs róla, hogy szenvedtem azzal az állattal.”
Adj egy cigit – mondta George. Felé nyújtott egy szálat, és ahogy közelebb hajolt,
George átkarolta, magához ölelte és megcsókolta.
„Te mocsok,” – mondta, „hiányoztál.”
„Connie, nekem is hiányoztak a csini lábaid. Baromira hiányoztak ezek a karcsú
lábak.”
„Még mindig tetszenek?”
„Már attól beindulok, hogy csak rájuk pillantok.”
„Sosem bírtam sokáig egyetemista srácokkal” – mondta Connie. „Puhányok,
mint a kalács. És tisztán tartotta a házát. George, olyan volt, mint egy szobalány.
Minden a helyén volt. Makulátlan tisztaság. Marhapörköltet lehetett volna enni a klotyóból.. Ő maga
volt a fertőtlenítő, ő maga.”
„Igyál, ne gondolkozz.”
„És nem tudott szeretkezni.”
„Nem állt fel neki?”
„Á, felállt neki, azzal nem volt gond. De nem tudta, hogyan kell kielégíteni egy nőt, tudod. Nem tudta, mit tegyen. Az a sok pénz, az a rengeteg tanóra, és mégis
teljesen használhatatlan volt az ágyban.”
„Bárcsak lenne diplomám.”
„Hagyjad már! Mindened megvan, amire szükséged van, George.”
„Csak egy semmirekellő vagyok. Az a sok szar munka..”
„Mondom, mindened megvan, amire szükséged van, George. Te tudod, hogyan lehet egy nőt boldoggá tenni.”
“Tényleg?”
„Igen. Képzeld, mi volt még.. Az anyja odajött! Az anyja! Kétszer vagy háromszor
hetenként. És ott ült, és bámult, és úgy tett, mintha kedvelne, de állandóan
úgy bánt velem, mint egy kurvával. Mintha egy minden hájjal megkent gonosz ribanc lettem volna, aki ellopta tőle a fiacskáját! 
Az ő drága Wallace-ét! Krisztusom! Micsoda őrület!” „Azt hazudta, hogy szeret engem.
Ha azt mondtam neki: „Nézd meg a puncimat, Walter!” Rá se bagózott. Azt mondta, nem
akarom megnézni a micsodádat. Micsodádat! Így hívta! Te ugye nem félsz
a vaginámtól, ugye, George?”
„Engem még sosem harapott meg.” „De te már faltad, meg kényeztetted is, nem igaz,  George?”
„Asszem igen.”
“Szoptad, nyaltad?”
„Így van.”
“Átkozottul pontosan tudod, mit tettél, George.”
„Mennyi pénzt nyúltál le tőle?”
„Hatszáz dollárt.”
„Nem szeretem ha  kirabolnak másokat, Connie.”
„Ezért vagy te egy kibaszott mosogatófiú. Mert őszinte vagy. De ő egy igazi seggfej,
George. Nem kell spórolnia, és én igenis megkerestem ezt a pénzt… ő, és az anyja, a szerelme, anyuka virágszála, csillagbogara; kis mosdótálak parányi vécékben szemeteszsákocskákkal, illatosítókkal, borotválkozás utáni krémecskékkel,
meg az  a parányi pöcse és a mesterkélten finnyás
szerelmeskedése. Mindent magáért, érted, mindent magáért csinált! Te tudod, hogy mi kell a nőnek, George.”
„Köszönöm a whiskyt, Connie. Adj még egy cigarettát.”
George újra rágyújtott. „Hiányoztak a lábaid, Connie. Nagyon hiányoztak a
lábaid. Tetszik, ahogy azt a magassarkút hordod. Megőrjít. Ezeknek a modern nőknek
fingjuk sincs arról, miről maradnak le. A magassarkú domborítja a vádlit, formálja a combot, a feneket; 
ritmust és lüktetést ad a járásodhoz. Nagyon beindít!”
„Úgy beszélsz, mint egy költő, George. Néha tényleg úgy beszélsz. Pokolian jó mosogatófiú
vagy.”
„Tudod, mit szeretnék igazán csinálni?”
„Na mit?”
„Szeretném elnáspángolni az övemmel a lábadat, a fenekedet, és a combodat,
azt akarom, hogy remegj és sírj, majd amikor már reszketsz és majdnem kicsordul a könnyed, akkor hatolnék beléd 
teljes szerelemmel.”
„Nem akarom, George. Sosem beszéltél még így velem.
Mindig rendes voltál hozzám.”
” Húzd feljebb a ruhád.”
„Micsoda?”
” Húzd feljebb a ruhád. hadd lássam jobban a lábaid.”
„Odavagy értük, igaz, George?”
„Hadd ragyogjon rájuk a fény!”
Constance felhúzta a ruháját.
„Atyaég, szent szar,” mondta George.
„Tetszik?”
„Imádom!” Akkor George átnyúlt az ágyon, és felpofozta Constance-t
keményen az arcán. Még a cigarettája is kipattant a szájából.
„miért csináltad ezt?”
„Lefeküdtél Walterrel! Megdugtad Waltert!”
„És akkor mi van?”
„Akkor húzd feljebb a ruhádat!”
„Nem!”
„Tedd, amit mondok!” George újra lecsapott és erősebben pofon vágta. Constance még feljebb húzta a szoknyáját.
„Egészen fel a bugyiig!” – kiáltotta George. „Nem látom a bugyit!””Istenem, George, mi történt veled?”
„Lefeküdtél Walterrel!”
„George, esküszöm, megőrültél. El akarok menni. Engedj el innen,
George!”
„Ne mozdulj, különben megöllek!”
„Megölnél?”
„Esküszöm!” George felkelt, és töltött magának egy pohár whiskyt tisztán,
megitta, és leült Constance mellé. Elvette a cigarettáját, és a csuklójába nyomta. Sikított. Ott tartotta egy kicsit, majd elhúzta.
„Férfi vagyok, kicsim, érted?”
„Tudom, hogy férfi vagy, George.”
„Tessék, nézd az izmaimat!” George felült, és megfeszítette mindkét karját.
„Gyönyörű, ugye bébi? Nézd azt az izmokat! Érezd! Érezd!”
Constance megtapogatta az egyik karját, majd a másikat.
„Igen, gyönyörű tested van, George.”
„Férfi vagyok. Mosogatófiú vagyok, de férfi vagyok, igazi férfi.”
„Tudom, George.” De én már nem vagyok az a gyenge szar, akit elhagytál.”
„Vágom, de énekelni is tudok. Meg kéne hallgatnod egyszer.”
Constance csak ült ott. George énekelni kezdett. Elénekelte az „Old man River-t”. Aztán rákezdett a  „Nobody knows the trouble I’ve seen- re.”   Eldalolta  a „The St. Louis Blues-t is.” Aztán énekelte még a „God Bless America-t”, többször leállt, kacarászott közben.
Majd odaült Constance mellé. Azt mondta: „Connie, gyönyörűek a lábaid.”
Kért még egy cigarettát. Elszívta, ivott még két italt, majd lehajtotta a fejét
Connie lábaira, a harisnyájához tapadt, az ölébe fészkelődött, és azt mondta: „Connie, én
azt hiszem, nem vagyok jó, talán őrült vagyok, sajnálom, hogy megütöttelek, sajnálom, hogy megégettelek azzal a cigarettával.”
Constance csak ült ott. Ujjaival George hajába túrt, elnézően simogatta. A férfi pillanatok alatt álomba merült. Még egy darabig várt. Aztán felemelte a fejét, és letette a párnára, felemelte a lábát, és kiegyenesítette testét az ágyon. Felállt, oda sétált
az ötödikhez, öntött egy rendes adag whiskyt a poharába, öntött hozzá egy csepp vizet és lehúzta fenékig. Odament a lakókocsi ajtajához, kinyitotta, kilépett, óvatosan becsukta maga mögött. Átsétált a hátsó udvaron, kinyitotta a kertkaput, felsétált az egyik sikátorba. Az ég tiszta volt, sehol egy felhő. Ugyanakkor ugyanaz az égbolt is ott volt felhőkkel telve. Kiért a körútra, Kelet felé sétálva ért oda a Kék Tükör bejáratához. Bement, és ott ült Walter egyedül, totál részegen a bár végében.
Oda sétált hozzá és leült mellé. „Hiányoztam, kicsim?” -kérdezte. Walter felnézett. Felismerte. Nem válaszolt. A csaposra nézett, és a csapos elindult feléjük. Mindannyian jól ismerték egymást.