Mintha ma történt volna az egész. Néha úgy érzem, nincs új a nap alatt. Legalábbis ami az ember jellemét, természetének állandóságát illeti.
A konstantinápolyi angol követ világszép feleségét, Mary Montagut fekete himlő támadta meg. Élete végéig viselte a himlő nyomait, arca, teste ragyás lett. Hogy gyerekeit mentse a veszedelemtől, elfogadta egy ottani görög orvos tanácsát, és himlőhólyagból vett nedvet oltatott beléjük. Az orvos két bevágást ejtett a gyermekek karján, és ebbe a sebbe beletörölte a még meleg himlős nyirkot. A felvilágosult követné a szerzett tudást magával vitte Londonba, és ott rábeszélte a walesi hercegnőt, hogy ő is védje meg gyermekeit a félelmetes kórtól – 1718-at írtak akkor.
Az orvostörténet ezt az első variolációs védőoltásként tartja számon. A módszert egy bizonyos Raymann doktor Eperjesről saját gyermekein 1721-ben alkalmazta, sőt a módszert, az oltás lefolyását és következményeit tudományos cikkben publikálta. Raymann nem ismerte a követnét, a megelőzés ilyetén módjáról a Törökországba járó hazai örmény kereskedőktől hallott.
Raymann doktor neve nem vált ismertté Európában. Eperjes és környékén sok embert gyógyított, de nyugatra, a királyi udvarba nem jutott el a híre. A Habsburgok jó sokáig nem is hittek ebben a csodában, magyarban meg egyébként sem bíztak volna. Tizenegy Habsburg vesztette életét a járványban, és ennél jóval többen kapták el a vírust, még Mária Terézia is megfertőződött. A császári fenség Jozefa menyét ápolta, amikor a himlő őt is ágynak döntötte. Menye belehalt a kórba, Mária Terézia életben maradt. A betegség nyomait azonban ő is viselte az arcán, ezért ettől kezdve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, sőt állítólag a Burg összes tükrét kidobatta. Viszont két fiatalabb gyermekét hamarosan beoltatta, és a császári példamutatást látva Bécsben is megindultak az oltások, sőt himlőoltási házat is felállítottak. Itt lelencgyerekeken tárolták a himlőnyirkot, nem is tudom, emberkísérletnek, gyerekkínzásnak vagy emberellenes bűncselekménynek nevezzem-e az oltóanyag tárolásának ezt a módját?
A vakcinaoltást egy angol doktor, Edward Jenner alkalmazta először. A doktor annyira biztos volt az oltás sikerében, hogy először ő is a saját gyermekén próbálta ki. A kísérletben tehénhimlő hólyagjának tartalmát oltotta át a gyermek felkarjára, és az itt megfogamzott gennyhólyagból a már humanizált szérumot továbboltotta más egyénekre. Az akkori „modern államok” – Németország, Franciaország – megtiltották a karról-karra való oltást, és kötelezővé tették az állati oltóanyag használatát. Ezzel kezdetét vette az oltóanyag-előállítás és a vele való kereskedés.
A fekete himlő a legveszedelmesebb betegség volt a 18. század végéig, a járvány során megfertőződöttek egyharmada meghalt, a gyógyultakon maradandó nyomokat hagyott, és sok esetben vakságot is okozott. Csak Európában évente négyszázezer áldozatot szedett, és főleg a gyermekekre volt veszélyes. Az oltásban jó ideig nem hittek, holott az eredmények a bátrakat igazolták: akiket emberi vagy tehénhimlővel megszúrtak, azok életben maradtak, és immunissá váltak. (A fekete himlő vírusa, a variola még sokáig kószált a világban, a 20. században is mintegy háromszázmillió ember halt bele a fertőzésbe. A WHO mindössze 1980-ban nyilvánította megszűntnek a variolavírust.)
Magyarországon az orvosok szerették volna az oltást elterjeszteni, de jó ideig nem merte senki megkísérelni: „Óva intem a himlőoltókat – írta Fuker doktor 1774-ben –, ne jöjjenek Magyarországra, mert itt ennek az operációnak az említése is gyűlöletes.” Ez még az emberről emberre oltásra, magyarul megfertőzésre vonatkozott, de a magyar oltásellenesség később a vakcinás oltásra is kiterjedt. „A tehénhimlő lehet, hogy használ holmi Anglusnak, Németnek, Belgának, a ki tsak herbatéval, kávéval s egyéb e féle littyel lottyal él. De nem a síros véres szájú Magyarnak, a ki még az Annya emlőjéből is jó féle kenyérből, erős borbúl, husból, síros tészta furkókból készült tejet szopik.”
Arra viszont rájöttek, hogy a járvány elleni küzdelem hatékonyabb, ha a hatóságok, az állam felügyeli. „Holott ha semmi helyes rendelések a himlő terjedésének akadállyoztatására nintsenek, sokan meg-halnak himlőzetlenül.” A nyájimmunitást oktalan balvélekedésnek tartották, himlős időben a háznépet a himlős emberektől elrekesztve oltalmazták, azaz karantént alkalmaztak, és az orvosokat a fertőzöttek bejelentésére kötelezték. Az orvosok ugyanakkor minden lehetséges módon propagálták a „mentőoltás” fontosságát. Ennek az lett az eredménye, hogy a Helytartótanács 1804-ben rendeletben az egész országban kötelezővé tette az „óvhimlő oltonyozását.” Hat oltó-főállomást jelöltek ki, Budán, Pesten, Kassán, Pozsonyban, Gyulán és Zágrábban. Erdély nélkül is nagy volt a királyi Magyarország.
A lakosságot rá kellett venni az oltakozásra. A papoknak kötelességük volt a szószékről az oltásra buzdítani, a tisztességesebb rendű embereknek az oltással jó példát mutatni. A hatóság nem akart erőszakot alkalmazni, inkább felvilágosítással, meggyőzéssel próbálkozott. Ahol ez nem segített, ott jött a kényszer, akár botozás vagy a korbáccsal való fenyítés is. A jegyzők lajstromot készítettek az oltakozókról, bizonyságlevelet adtak ki a megtörtént oltásról. Csak azt vették fel iskolába, katonának, cselédnek, aki be volt oltva. A doktorok az oltáshoz közerőt kaptak segítségül, a rendre hajdúk és közbátorsági szolgák ügyeltek.
A korabeli média is besegített, írásaival az oltás mellett kampányolt. A Magyar Kurír híradásaiban rendszeresen beszámolt a járványügyi intézkedésekről. Az írások szerint a gyilkos természetű himlő csak olyanokat tud magával ragadni, akik nincsenek beoltva.
Pápán például 1802-ben a himlő az ellenkező és gondatlan szülők miatt száznál több ifjú áldozatot követelt. „Így pusztul az emberi nemzet!” kiáltott fel a cikkíró, és az „Antivakcinás Uraknak és Asszonyságoknak” leggyakoribb ellenérveire pontokba szedve adott frappáns válaszokat.
A vírus munkálkodása szemmel látható volt, ezért vírustagadók helyett ebben a korban oltástagadók voltak. Egy korabeli angol antivakcinás plakát londoni oltóintézetet ábrázol. Egy Jenner doktorra emlékeztető férfi éppen Miss Britanniát oltja be. Bal oldalt az oltásra váró tömeg, jobb oldalt az oltás eredménye: urak és hölgyek, tehénarccal, tehénszarvval vagy az oltás helyéből éppen kikelő borjúval.
A himlőoltás-ellenes mozgalom Németországból indult ki, a vakcinációt üres csalásnak, az oltó orvosokat „méregkeverők törvény által privilegizált kasztjának” nevezték. Egyesek azt állították, hogy semmiféle fertőzés nem létezik, ezért nem is kell ellene védekezni. A német mozgalomnak természetesen volt magyarországi prófétája, Schaller János székesfehérvári orvos. Schaller minden lehetséges fórumon az oltás ellen lázított, bár érvkészletéből csak általános vádaskodásra futotta. „Egyedül a magyar nemzet tűri közönnyel kedves ártatlanainak elvtagadó ojtások általi kínszenvedéses elpusztulását” – írta egy pamfletben, és a hatóságok oltási intézkedései ellen szólított fel.
Mintha ma történt volna az egész. Néha úgy érzem, nincs új a nap alatt. Legalábbis ami az ember jellemét, természetének állandóságát illeti.
Rab Irén
(A szerző történész)
Forrás: Magyar Hírlap