Nézem a képet, ahogy a feldühödött tömeg a filantrópként ismert bristoli kereskedő, Colston szobrát a kikötő csatornájába dobja, mert Colston 17. századi szokások szerint rabszolgákkal is kereskedett.
Londonban II. Jakab király, George Washington és Churchill szobrát körbe kellett állványozni, nehogy a BLM (Black Lives Matter – a fekete életek is számítanak) felszabadító mozgalmárai lerombolják. II. Jakab bűne, hogy a Királyi Afrika Társaság elnökeként a 17. század közepén Nyugat-Afrikában rabszolga-kereskedő állomásokat nyitott, Washington első amerikai elnökként felelős a mai, feketéket elnyomó Egyesült Államok létrejöttéért. Kései utódjuk, Winston Churchill pedig egyszerűen rasszista volt, szól a mozgalmárok verdiktje, akiket csak a brit tradíciók védelmében Londonba érkező szélsőjobboldali „gyűlöletkeltő csoportok” akadályoztak meg szobordöntési tervük kivitelezésében.
Az Egyesült Államokban az afroamerikaiak mai helyzetéért Kolumbusz Kristóf a felelős, aki szerencsétlenségére India helyett Amerikát fedezte fel, bár ő élete végéig nem tudott erről. Ma minden Amerikában felállított szobra veszélyben van, egy ideje hivatalosan próbálkoznak békés eltávolításukkal. Most a BLM népharagnak elfogyott a türelme, ezért hol ledöntik, hol csak fejét véve jelképesen kivégzik a genovai hajóst. Az amerikai emlékműbizottság szerint sokat segített volna, ha elmagyarázzák Kolumbusz történetét és az emlékművek mögött meghúzódó konkrét történeteket.
A legjobb lépés az volna, ha ezeket az emlékműveket különféle ismert vagy szimbolikus személyek új emlékműveivel egészítenék ki, például a kiirtott őslakosokéval, a behurcolt rabszolgákéval, akik közvetlen-közvetve szenvedő alanyai voltak a nagy földrajzi felfedezésnek.Németország is úszik az árral. Otto von Bismarck személyét kikezdte a korszellem, mert 21. századi kontextusban ő bizony már nem a tiszteletet érdemlő Vaskancellár, aki a német államocskákból létrehozta a második Német Császárságot, egy gazdaságilag és katonailag is egységes nagyhatalmat. Bismarck, ha kellett, akár vérrel és vassal, háborúkkal megspékelve, azaz erőszakkal érte ezt el. Ráadásul terveihez a kor szokása és elvárásai szerint gyarmatosítási törekvései voltak, mert egy tekintélyes birodalomhoz dukál a gyarmat. Ekkorra azonban az angolok és a franciák már nagyjából felosztották egymás között a világot, így a németeknek csak a resztli jutott Kelet- meg Délnyugat-Afrikában, bár az sem volt kevés, mintegy két és fél millió négyzetkilométer. A németek betették a lábukat a pápuák országába is, ahol a mai napig szigetcsoport és tenger őrzi a Vaskancellár nevét.
A gyarmattartó cím nem illette meg sokáig Németországot, a versailles-i béke elvette tőlük az összes későn szerzett területet és az antant-győzteseket gazdagította vele. Nem tudom, ezt is háborús veszteségként tartják-e számon magukban, mert hangosan nem beszélnek róla. Bismarck neve mindenesetre tenger és sziget formájában is fennmaradt, csakúgy, mint a megszámlálhatatlan emlékmű, szobor, amit a hálás utókor a sziklaszilárd politikusnak emelt. Minden német faluban és városban van róla utca, tér elnevezve, intézmények, alapítványok őrzik a nevét. Most megtudtuk, hogy ez bizony helytelen. Kolonizációs kontextusban felül kell vizsgálni Bismarck érdemeit.
Hamburgban van a világ legnagyobb Bismarck-szobra, csak az oldalán fityegő kard egymaga nyolc méter hosszú, a kancellár ennek duplája, plusz ez is megduplázódik a talapzattal. Kétszer akkor, mint a városligeti Sztálin-szobor volt, nem lenne egyszerű ledönteni vagy lefejezni. Szerencsére a szobor – bár a sós, párás tengeri szél erejének kitéve elég maródi állapotban, de – ott áll a parkban, fel kellene újítani.
A felújítást Hamburg vörös-zöld vezetése egyre húzza, a szobor állaga romlik, a költségek egyre emelkednek, ez az ő Lánchídjuk.
Most a német állam átvállalta az eredeti költségeket, sőt a megemelkedett rész felét is, csak történjen már valami! Igen ám, de a helyi világmegváltó erők szeretnék a kolosszust végleg eltüntetni. Nemcsak Bismarck személye zavarja őket: a szobor talapzata bombabiztos óvóhelyet rejt, a nácik építették maguknak a második világháború idején. A látogatók elől elzárt katakombákban falfestmények és feliratok találhatóak, horogkereszt, birodalmi sas, megannyi náci jelkép. A szobor-rekonstrukció kapóra jött, felújítás ürügyén el lehet távolítani, és valahol másutt, nem feltűnő helyen, a multikulti nagyváros közparkjában, hanem majd a munkák elvégzése után valamilyen intézmény udvarán, zárható területen kellene újra felállítani. Hogy ne sértse senki érzékenységét, aki nem született német, akit így-úgy érzelmileg érint a valaha volt gyarmatosítás, akinek az ősei rabszolgák vagy a németek áldozatai voltak.
Egyébként is újra kell gondolni a történelmet, kicsiben és nagyban egyaránt. A 21. századi ember már nem akar tisztelni olyanokat, akiket korábban különböző okokból nagyra tartott a világ. Jürgen Zimmerer hamburgi Afrika-történész szerint az európaiak gyarmatosítási hagyományaira vezethető vissza a nemzetiszocialisták összes bűne. Az emberkísérletek is, hiszen Robert Koch, megannyi fertőző betegség kórokozójának felfedezője tulajdonképpen embereken kísérletezte ki, hogy a kifejlesztett kezdetleges oltóanyag ellenállóvá tesz-e. Koch brit és német gyarmattartó kormányok alatt szolgálta a tudományt, ráadásul hivatali életének felét külföldön töltötte. Malária-kísérleteit Afrikában az ottani bennszülötteken folytatta, és tudatában volt annak, hogy a kísérleti vakcina milyen végzetes következményekkel járhat. De nem számított neki, mert a fehér ember becsvágya felülírta a kötelező emberi morált. Hogy mindezt a tudomány, az emberiség szolgálatában tette, nem mentő körülmény. A mostani pandémiában kulcsszerepet betöltő német virológiai intézet elgondolkodhatna azon, vajon etikus-e, hogy a rasszista, felelőtlen tudós, Robert Koch nevét viseli? Ilyen ember nem lehet példakép, mondja meggyőződéssel az Afrika-történész, mert nem felel meg a 21. század progresszív, közösségi értékrendjének! Hozzátenném, hogy másoknak, a szakmának szerencsére más a véleménye, és nem hagyják Koch nevét bemocskolni. Mert Robert Koch nemcsak korának, hanem az egyetemes orvostudománynak kiemelkedő alakja. „Mai világunkban korszerű kérdésfeltevésekre és korszerű válaszokra van szükség, amelyekben a kollektív jogok, az emberiségnek az általános jóléthez való jogai szólalnak meg.” Az én generációmnak ismerősen hangzó gondolatok ezek. Az is, ami most a világban történik, mert mifelénk itt a Kárpát-medencében átéltünk már hasonlókat. Voltak itt hangzatos jelszavak, meg volt szoboreltávolítás, utca- és intézmény-átnevezés, keresztelő helyett névadó ünnepség, identitás alapú megbélyegzés, racizás, vagyonelkobzás és kitelepítés. Egy nép ideológiai megerőszakolása és kulturális megsemmisítési kísérlete. Mindez egy kulturális és ideológiai forradalom jegyében. Fülemben cseng a valaha sokszor hallott Internacionálé szövege, ami a világ nemzetközivé, korszerű értelemben globálissá válását, ideológiai uniformizálódását hirdette. „A Föld fog sarkából kidőlni.” Csak azt ne!
Rab Irén
(A szerző történész)