Meglepetésre a finn csapat nyerte meg az idei világbajnokságot. Győzelme nem érdemtelen: az egyenes kiesésben megverte a tavalyi világbajnok Svédországot, majd diadalmaskodott a toronymagas esélyes Oroszország fölött. A döntőben – ahogy a csoportmérkőzések folyamán is – leverte a sokkal esélyesebb Kanadát.
A finn hoki játékosok magasan jegyzettek, de a friss világbajnok csapat egyetlen játékosa sem játszik a dúsgazdag észak-amerikai ligában, az NHL-ben. Megtörték a papírformát, a sztereotípákat, hogy nincs esélyük a magasan jegyzett, vérprofi kanadaiak ellen. Az előzetes várakozások szerint a juharlevelesek diadalmaskodnak, mert finneknek nincsen ellenszerük az erőteljes fizikumú, agresszív kanadai játékkal szemben. Az otthon vagy a kevésbé jegyzett nemzetközi csapatokban játszó játékosokból álló együttes lelkesedésével, csapategységével, taktikájával, legyőzte a nagy nevű, pénzzel jól kitömött profikat.
„A mai világban minden a pénzről szól, de a Leicester City mindenkinek reményt ad” – nyilatkozta, Claudio Ranieri, amikor az esélytelen Leicester labdarúgó csapata nyerte meg az angol elitbajnokságot. Ugyanis ilyenkor beteljesül a sport nagyszerűségébe vetett hitünk. A sportversenyen elvileg mindegyik sportoló számára egyenlők a lehetőségek, a legkiválóbb, a legtehetségesebb és a legelszántabb nyer.
Az esélytelen kisember, ha rátermett, győzhet a nagyobb hatalom ellen. Ez a vágy már évezredek óta él bennünk, egyszerű emberekben. Ez az a képesség, amellyel vándorlegény, legyőzi a sárkányt, a legkisebb fiú elnyeri a királylány kezét. Napjainkban Harry Potter győzedelmeskedik Voldemort fölött, Zsákos Frodóék a sötét, gonosz erők fölött.
A finnek győzelme millió kisember vágyát teljesíti be egy olyan pénzügyi szempontok által vezérelt és meghatározott világban, ahol még a sport közegében is a torna legjobb játékosát a legértékesebb játékos címén (most valuable player) díjazzák.
Jády György